Élet-Stílus

A Sorstalanság Berlinben – taps és vihar

A Berlinalén nemzetközi porondon is bemutatkozott a Sorstalanság. A fogadtatás hasonló volt a magyar premierhez: míg a közönség hangosan tapsolt, a kritikusok halkan vitriolt öntöttek tintásüvegükbe.

A Sorstalanság berlini világpremierjét hatalmas érdeklődés előzte meg, és a késő esti időpont ellenére alig lehetett jegyet kapni az 1600 férőhelyes főteremben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) kritikusának meglátásaival szemben az index.hu tudósítója szerint csak páran hagyták el a nézőteret, és a végén perceken át tartó vastaps dicsérte az alkotást. A Népszabadság által is közölt FAZ-cikk szerint “míg a film vetítése előtt mindenki jegyet próbált szerezni, a film közben mindenki azon igyekezett, hogy elhagyja a termet.”. A kritikus szerint Koltai festőivé varázsolja a haláltábort, amit Ennio Moricone még édeskés zenei szószba is belemárt. A frankfurti lap véleménye azonban igen negatív volt. A Der Tagesspiegel által megkérdezett kritikusok általában inkább közepesen jó alkotásnak tartották.

Botrányfilm?







Magyar kritika
Magyarországon miután a filmszemlén, versenyen kívüli zárófilmként bemutatták a Sorstalanságot, vegyes volt a fogadtatás. A vezető napilapok leginkább elmarasztalták. Voltak, akik a regény szellemiségéhez való hűséget kérték számon, mások éppen azt vetették az alkotók szemére, hogy túlságosan ragaszkodtak az irodalmi alapanyag cselekményéhez. A szakmai internetes portálok között azonban megoszlott a vélemény. Míg a Film.hu szerint kérdéses, hogy lehet-e még Auschwitzról újabb filmet forgatni, addig a Csapnivaló, című filmes oldal szerint “az egyetemes kultúrában méltán foglalhatja el a helyét Schindler listája mellett.”

A sorsából kizökkent, haláltáborba sodródó fiú drámájáról szóló Sorstalanság premierjét nem sak hazai berekben előzték meg botrányok (költségvetési gondok, producerváltás), de a Berlinalén is. A fesztivál igazgatója, Dieter Kosslick ugyanis eredetileg nem akarta indítani a filmet a fődíjakért, az Arany- és Ezüstmedvékért folyó versenyben, hanem a Berlin keleti városrészében lévő tágas filmszínházat, az Internationalt ajánlották fel a vetítésre a Berlinale Spezial programban, mondván: jó film a Sorstalanság, “de van még kétszáz ugyancsak jó film”. Koltai Lajos azonban több interjúben elmondta, hogy mindig is azt szerették volna, hogy a magyar filmesek számára igen fontosnak tartott Berlinalén mutassák be a filmet. Végül is, úgy tűnik, Koltaiék ügyesen lobbiztak, és a versenyben szereplő Heights című filmet ugyanis visszaléptették, és helyette bekerülhetett a magyar Sorstalanság. A berlini fesztivál esetében állítólag ilyenre még nem volt példa. Egy ilyen incidens után természetesen még többen kíváncsiak voltak a már-már botrányfilm jelzőt szerző alkotásra.

Közönségsiker

Magyarországon is leginkább a közönség adta a pozitívabb kritikát, amely egyértelműen a film mellett tette le voksát. A bemutatót követő első hétvégén ugyanis 64 300 nézőt vonzott a moziszékekbe. A múlt hét csütörtöktől vetített Sorstalanságra több mint kétszer annyi jegyet váltottak, mint az egy hónappal korábban bemutatott hatalmas hollywoodi sztárokat felvonultató Ocean’s Twelve (28 ezer néző) című szuperprodukcióra az első héten.

A Sorstalanság Berlinben – taps és vihar 9

Fotó: InterCom

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik