Társadalmunk hogylétéről

E kevéssé biztató perspektíva ellenére is egyértelmű, hogy az ország sorsát szívén viselő politikusoknak, s a jövőért aggódó polgároknak egyaránt érdeke megismerni a jelen valóságát, a társadalom tényleges helyzetét. Ezért is örömmel üdvözölhetjük a Társadalmi riport 2004 című kötetet, amelyben 28 tanulmányban közel félszáz ismert szociológus, demográfus, közgazdász ad átfogó képet társadalmunk állapotáról, a polgárok hogylétéről. A szövevényes témák sokoldalú megközelítése mellett különös elismerést érdemel a különböző tudományos műhelyekből verbuvált szakemberek vizsgálódásainak alapossága és objektivitása.

Helyünk itt a tanulmányoknak még vázlatos ismertetésére sincs, emiatt legfeljebb néhány megjegyzésre szorítkozhatunk. Elsőként említjük meg, hogy e sikeres sorozat korábbi köteteiben vizsgált témák – a népesedési folyamatok, a lakáskörülmények, a fogyasztási trendek, a társadalmi attitűdök – e könyvben is szerepelnek. Mellettük azonban mintegy kiemelt helye van a munkaerő-piaci problémák, az információs társadalommal kapcsolatos jelenségek, valamint a lakosság körében tapasztalható, a kisebbségekkel, bevándorlókkal szembeni előítéletek elemzésének.

A tanulmányok gazdag választékából a továbbiakban csupán néhány szerfelett érdekes megállapítást emelünk ki. Kezdjük a rendszerváltás nyerteseiről és veszteseiről szóló kutatással, merthogy „a mára kialakulni látszó stabilizálódó osztályszerkezet” megbízhatóbb alapot ad néhány következtetés levonására. Íme: mind a 10-12 százaléknyi erősen differenciált felső középosztály, meg a 30 százalékot kitevő, szintén megosztott „klasszikus polgári középosztály” tagjainak többsége a nyertesek közé sorolható. Míg a munkásosztálynak – a lakosság mintegy 40 százalékának – státusa erősen megrendült, s közülük sokan kiszorultak a munkaerőpiacról. Elgondolkodtató észrevétel: „a legrosszabb körülmények között nem a nyugdíjasok, hanem azok a fiatalok vannak, akik iskoláikat elvégezve nem tudnak elhelyezkedni”. A legreménytelenebb helyzetben azonban az a bizonyos 20 százaléknyi folyamatos szegénységben és az államtól való függőségben élő csoport van, „még akkor is, ha az elmúlt 2-3 évben jövedelmük az átlagosnál jobban nőtt”. Ezzel kapcsolatosan is eltűnődhetünk azon, hogy nálunk a foglalkoztatottsági szint az Európai Unió átlagához képest is nagyon alacsony: 2002-ben például a 40-59 éves férfiak majd’ 30 százaléka nem dolgozott. Hogy ezek a jelenségek, ha közvetetten is, összefüggnek-e némely előítéletekkel, az majdan vizsgálandó kérdés lehet. Most csak anynyit, hogy a kutatások szerint „az idegenellenesség és az antiszemitizmus a kilencvenes évek közepéhez viszonyítva nem változott, a cigányellenesség azonban növekedett”. S nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy társadalmunkban továbbra is számolni kell a kulturális fölénytudattal, a „másság” elutasításával, amely „segíti a nacionalizmus ébrentartását”.

Mindazonáltal az egyes írások tudálékos stílusa, bonyolult fogalmazása, a kacifántos szakkifejezések nyakló nélküli használata még az e témákban tájékozottabb olvasót is nehéz próba elé állítja. S ez annál sajnálatosabb, mert bizony sokak számára nagyon hasznos volna, ha megismerkednének e könyv értékes dolgozataival és egyúttal reális képet kaphatnának társadalmunk hogylétéről.