Élet-Stílus

Meghódították a folyók Everestjét

Két amerikai történelmet írt: először hajózták végig a Nílust - a Kék-Nílus etiópiai forrásától a folyó alexandriai torkolatáig, ahol a Földközi-tengerbe ömlik.

A két amerikai utazó, Pasquale Scaturro és Gordon Brown április 28-án 114 nap evezés után érte el a torkolatot. Az expedíció 2003 karácsonyán indult.



Meghódították a folyók Everestjét 1

Az 5.200 kilométeres úton először Etiópia sivatagi völgyein, és Szudán száraz fennsíkjain hajóztak át, majd elérték Kartumot, ahol a Kék- és a Fehér-Nílus egyesül. (A Fehér-Nílus előtte, szintén Szudán területén, az Albert Nílussal egyesül. Az Albert-Nílus, korábban Viktória-Nílus, a Viktória tóból ered.)

A Kék-Nílus a folyók Everestje – számos felfedező próbálta már meghódítani, akik közül jónéhány nem élte túl a vállalkozást. Csak 1964 óta három felfedezőt lelőttek, kettő vízbe fúlt, egy pedig eltűnt expedíciója során.

Az utat, különösen a felső szakaszon, számos zúgó nehezíti. A csapat egy harmadik tagja, Michele L’Huillier chilei fotós két borulás után kénytelen volt feladni a túrát. Nehézséget jelentett továbbá, hogy az etióp és az egyiptomi katonaság több alkalommal feltartóztatta őket, szudáni banditák tűzet nyitottak rájuk, valamint heves homokviharokba kerültek.


Meghódították a folyók Everestjét 2


Ezentúl természetesen meg kellett küzdeniük az extrém hőmérséklettel, a malária veszéllyel, valamint a folyóban tanyázó krokodilokkal és vízilovakkal is. Brown hajóját egy alkalommal meg is támadták a krokodilok.

Mégis a két amerikai elmondása szerint a legnagyobb nehézséget az egyiptomi bürokrácia okozta számukra. Ugyanis csak kitartó utánjárás után kaptak engedélyt arra, hogy áthaladhassanak az Asszuáni-gáttal elzárt, és Egyiptom csaknem teljes vízkészletét őrző Nasszer-tavon.


Meghódították a folyók Everestjét 3


A két amerikai és kísérőik négy hónapon keresztül két, öt méter hosszú kajakkal haladt a folyón. A kajakokat csak a négy nagy gátnál szállították szárazföldön. Az expedíciót az Everestet is megjárt geofizikus Scaturro vezette. Társa, Gordon Brown, tapasztalt kajakos és filmes.

Az expedíciót a MacGillivray Freeman Films támogatta, az útról film készül.

Az expedíció fotói >>
Az expedíció naplója >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik