Élet-Stílus

Hétvégi programajánló – a bőség zavara

Érdemes a hétvégén útra kelni: programok széles kínálatával várja az érdeklődőket a szerdán "startolt" Művészetek Völgye, a barokk hangulatú Váci Világi Vigalom, valamint különleges csemegének ígérkezik a szegedi színháztalálkozó. Zavarba ejtő a bőség a fővárosi programok terén is.

Hétvégi programajánló – a bőség zavara 1Művészetek Völgye: Szerdán elstartolt a Művészetek Völgye. Érdemes a hétvégén leugrani a Völgybe, a programok zavarba ejtő bőségével várja rendező hat falu a lelátogatókat. A kultúra és a természet szerelmeseit klasszikus és egyházzenei, világzenei, valamint jazzkoncertek várják, de válogathatnak rangos színházi és bábszínházi előadások közül, és mód nyílik önfeledt barangolásra is képzőművészek helyben készült munkái között. Részletek >>

Budapest – a bőség zavara: A hétvégi koncertkínálat már csaknem zavarba ejtően bőséges – ebből szemezgettünk néhány darabot. A Budavári Lantestek sorozatban július 28-án kerül sor a Budavári Palota E épületében az Áll előttem egy virágszál című produkcióra, ahol Lovász Irén előadásában magyar reneszánsz virágénekeket hallhatunk.

Csak néhány lépésnyire innen, a Mátyás templomban július 27-én Király Csaba orgona- és Sávai László oboaművész estjét élvezhetjük, műsorukon Bach és Liszt művek szerepelnek. A Hadtörténeti Intézetbe Meseudvar költözik július 28-án délelőtt, a Fogi Színház társulata Frakkot, a macskák rémét varázsolja elénk.

Hétvégi programajánló – a bőség zavara 2A Budai Parkszínpadon a Cotton Club Singers várja rajongóit július 26-án: koncertjükön fellép Johnny Ferreira és a kanadai Swing Machine formáció is. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 26-27-én a Kijevi Balett vendégszerepel Hacsaturjan Spartacus című művével, a Pesti Vármegyeháza Díszudvarán 29-én a Snétberger Trió gitármuzsikáját, míg ugyanaznap a Vajdahunyad várában a Magyar Virtuózok és Szenthelyi Miklós koncertjét élvezhetjük.

Váci Világi Vigalom: A pénteken kezdődő, három napos rendezvény sorozat, a hagyományokhoz illően, a barokk jegyében zajlik. A vigalom péntek este a főtéren korhű öltözékben, színes felvonulással veszi kezdetét, és műsort ad a Váci Néptáncegyüttes is. A Duna-parti nagyszínpadon rock and roll utcabál, a Halászkert étteremben pedig az elmúlt századok ételeit szolgálják fel.

Szombaton bábszínház szórakoztatja a gyerekeket, a felnőttek borkóstolón vehetnek részt, az Arcus Galériában pedig neves művészek alkotásaiból nyílik kiállítás. Este Szepes András csemballóművész ad koncertet az evangélikus templomban, a Székesegyházban pedig Lehotka Gábor orgonaművész hangversenye vonzza a zenekedvelőket.

Vasárnap a Váci Fúvósegyüttes koncertezik a Duna-parti nagyszínpadon, a város háza udvarán jazz jamboree lesz, a Szeránus Kórus pedig a görög templomban hangversenyezik. Este a Komáromi Jókai Színház előadásában a Csókos Asszony című operett kerül műsorra a főtéri színpadon, a rendezvények sorát pedig tűzijáték zárja. Mindhárom nap a Duna-parton vásári sokadalom emeli a hangulatot sok zenével, vidámsággal, finom ételekkel.

Színháztalálkozó Szegeden: Tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Thealter International – Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóját Szegeden július 24-e és 28-a között a helyi MASZK Egyesület.

A színházi fesztivál két helyszínén, a régi zsinagógában, valamint a Pinceszínházban fővárosi és szegedi társulatok, szólisták mutatják be produkcióikat. Pénteken a régi zsinagógában a Közép-Európai Táncszínház lép színre Barbárok című táncestjével, amelynek koreográfus-rendezője Horváth Csaba. Ugyanezen a napon a Pinceszínházban a Wert király című táncprodukció látható Fehér Ferenctől.

Szombaton a régi zsinagógában az Andaxínház: Egyáltalán nem című színházi-költészeti estjét tűzik műsorra, a Pinceszínházban pedig szegedi szerző, Darvasi László: Vizsgálat a rózsák ügyében című drámáját mutatják be Czeizel Gábor rendezésében.

A záró napon a régi zsinagógában a Duna Táncműhely Vendégszerető című táncestjét láthatja a közönség. A Pinceszínház pedig a Nemodin Színház /sona című egyfelvonásos játékának ad otthont. Az Ingmar Bergman Persona című filmnovellája alapján készült előadás rendezője Csikós Ildikó.

Elmarad a Balaton – átúszás: A rossz időjárás miatt elmarad a szombatra tervezett, Révfülöp és Balatonboglár között Balaton-átúszás. Leghamarabb jövő szombaton, augusztus 3-án pótolhatják az 5,2 kilométeres versenyt. Arról azonban, hogy a jövő szombati versenyt tényleg megrendezik-e, csak egy hét múlva csütörtökön, szakemberek bevonásával hoznak végleges döntést a rendezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik