Szórakozás

Berki új szerelmével adott közös interjút

Berki Krisztián már nyíltan vállalja, hogy rámozdult egy magyar milliárdos lányára.

Mint megírtuk, már napok óta terjed a pletyka, hogy Berki Krisztián új párra talált Cserpes Laura énekesnő személyében, aki a milliárdos tejvállalatot működtető Cserpes Sándor lánya. Nos, aki eddig izgatott volt a pletyka miatt, annak most nagy kő eshet le a szívéről, ugyanis már biztos a dolog. Berki ma adta első közös interjúját az új barátnővel az oldalán.

“Krisztián nagyon hirtelen bekérdezett, hogy nekem van-e párkapcsolatom vagy nincs. Azt mondtam, hogy nincs, de már egyre nyitottabb vagyok, és figyelem a jegyeket. Ő pedig küldte a jeleket” – kezdte az Akítvban Laura.

“Elindítottam a jelküldést. Először ott a FEM3 Caféban, aztán később más formában. Volt egyfajta érzésem, és ebben a beszélgetésben az volt az érzésem, hogy a Laura nyitott felém annyira, hogy később is megkereshetem. Engem a személyisége fogott meg, és az a viselkedése, amit tapasztaltam nem csak a műsorban, hanem a műsoron kívül is egy pár mondatos beszélgetés alapján. Azt éreztem a műsor után, hogy szeretnék vele megismerkedni” – tette hozzá Berki Krisztián.

A kapcsolatra egyébként már Berki gyermekének anyja, Hódi Pamela is áldását adta, bár nem tűnt túl őszintének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik