Szórakozás

VV Fanni sírva fakadt a plasztikai sebésznél

A Való Világ 7 nagyhajúja annyira szégyelli kicsi melleit, hogy még az orvos előtt sem mert levetkőzni.

VV Fanninak már sikerült megszabadulnia a villában felszedett pluszkilói nagy részétől, ám még így sem elégedett magával. Eldöntötte, hogy végre kés alá fekszik, ezért meg is látogatott egy plasztikai sebészt. A találkozón azonban könnyekben úszott.

“Szerdán este egy budai magánklinikán álltunk sorba, ahol megjelent Fanni és a barátja, Dennis is. Fanni hallhatóan sírt a rendelőben, állítólag le sem mert vetkőzni, annyira szégyelli a melleit, pedig nagyobbakat szeretne. Dr. Tizedes György próbálta nyugtatni, beszélgetni vele, és abban egyeztek meg, rövidesen újra találkoznak” – mesélte a Bors olvasóriportere.

A napilap Fannikát is megkereste az ügyben, aki elmondta, hogy mely testrészeivel nincs kibékülve.

“A számat gimnazista koromban is meg szerettem volnaműttetni, mindig vékonynak találtam. A melleimet pedig picinek. Úgy gondolom, ha egy nő önbizalmán segítenek a műtétek, akkor nyugodtan menjen el. A mellműtéttől egyelőre félek. Félek, hogy meghalok. De egy-két héten belül szeretném megcsináltatni. Szeretnék a testemhez arányos melleket, nagyon szégyellem, hogy ilyen picik. A fenekembe nem rakatok semmit, azt edzéssel is meg tudom csinálni” – magyarázta az angyalkának készülő lány.

Fotó: RTL2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik