Szórakozás

Pert vesztett Andy Vajna

Andy Vajna (Andy Vajna)
Andy Vajna (Andy Vajna)

A kormánybiztos Farkasházy Tivadar Heti hetesben elhangzott mondatait vette annyira zokon, hogy jogi útra terelte az ügyet.

Másodfokon is elutasította a bíróság Andy Vajna személyiségi jogi keresetét – írja a Blikk. A producer két mondat miatt perelte be Farkasházy Tivadart, aki a Heti hetesben megkérdőjelezte Vajna szakértelmét a művészfilmek készítése terén, és úgy vélte, a kormánybiztosnak nincs minden dolga rendben az Egyesült Államokban. A humoristát kétmillió forintra perelte Vajna a műsorban elhangzottakért, de Teddy most már megnyugodhat.

“Két évig idegesített ez a helyzet, de most már megnyugodtam. Kétmillió forintra perelt Vajna, de a bíróság megállapította, hogy nem sértettem a személyiségi jogait és amit mondtam, az egy vélemény, nem pedig tényszerű megállapítás. Ráadásul a véleményem valós tények alapján hangzott el, amelyet a bíróságon is bizonyítottam. Például bemutattam azokat a cikkeket, amelyek az Andy Vajnával kapcsolatos adóügyi eljárásokról szóltak. Ezeket ellene folytatták Amerikában, és a végén 6,5 millió dollárt (mai árfolyamon 1,7 milliárd forint) kellett befizetnie. Vajna ugyan nem volt jelen a mostani tárgyaláson, első fokon azonban elhangzott az a mondat – vagy az ő vagy az ügyvédje szájából, erre már nem emlékszem pontosan –, hogy a miniszterelnök is figyelemmel kíséri a tárgyalást. Elképzelem, ahogy Orbán Viktor reggel felkel, először felhívja Putyint, majd rögtön tárcsázza Andy Vajnát, és megkérdezi tőle: Te, Andy, hogy áll a pered a Teddyvel?” – mesélte Farkasházy a bulvárlap megkeresésére. Vajna azonban csak szűkszavúan reagált a történtekre:

“Az ügyet lezártnak tekintem. Olyat pedig biztos nem mondtam, hogy a miniszterelnök figyelemmel kíséri a pert. Nem hiszem, hogy ez az ügy ennyire jelentőségteljes lenne.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik