Szórakozás

Hódi Pamela lesz az Éden Éjjel műsorvezetője

hodi-pamela(960x640).jpg (hódi pamela, )
hodi-pamela(960x640).jpg (hódi pamela, )

Berki Krisztián gyermekének anyja a jövő héten induló TV2-s reality háttérműsorát vezeti majd.

Zsíros állást szerzett párjának, Hódi Pamelának Berki Krisztiánírja a Bors. Az Éden Hotel magával abszolút elégedett műsorvezetője úgy véli, ő járta ki a munkát expárjának, mégpedig nagyrészt önző indokból. Pamela az Éden Éjjel című műsort vezetheti majd.

“Fontos számomra, hogy Pamelát vissza tudjam vezetni a társadalomba, újra pénzt keressen, hogy ne mindig az én pénztárcámat kelljen kinyitni. A TV2 minden szintjén és emeletén lobbiztam, hogy megtudjam, lesz-e olyan műsor valamelyik csatornán, amelyben a gyermekem anyja kamatoztathatná azt a tudást, amit én adtam át neki. Egy dolog nem sikerült, casting nélkül elintézni, de ami fontosabb, övé a munka, így este nyolc és éjfél között biztosan a stúdióban lesz majd. Én ebben az időben végre a saját dolgaimmal foglalkozhatok” – mondta el Berki, aki kislányára nem fog vigyázni a fiatal anyuka távollétében sem.

“Ez nem az én dolgom. De a lakásunkat bekameráztattam, így amíg Pamela adásban van, én a telefonomon élőben láthatom a babysittert és a kislányomat, Natasa Zselykét.”

Pamela azért úgy gondolja, saját jogán is kiérdemelte, hogy vezethesse a késő este, a Super TV2-n adásba kerülő műsort.

“Ha a szereplőválogatásokon nem nyújtottam volna olyan teljesítményt, ami egy nagy kereskedelmi csatorna szintjét megüti, nem kaptam volna lehetőséget, akármit is mond Krisztián. Nati pedig már tizenöt hónapos, volt időm megszokni, hogy ilyenekben az apjára nem számíthatok. A lehetőségnek örülök, igyekszem majd bizonyítani, hogy ha képzettségem nincs is, egy pici tehetségem talán akad a műsorvezetéshez.”

Fotó: FEM3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik