Szórakozás

Aleska Diamond megírta Puskás Petis kalandját

Az egykori pornószínésznő tíz férfivel való kapcsolatáról ír egy áprilisban megjelenő kötetben. Petit kifejezetten mélyen élte meg.

Aleska Diamond már leadta életrajzi könyvének kéziratát, április végén bárki kezébe veheti a művet, amelyben az egykori pornószínésznő az eddigi életútjáról, és az átélt lelki folyamatokról mesél. A történet tíz férfiról szól majd, akik fontosak voltak Aleska életében. Köztük van Puskás Peti is, akivel tavaly kavart egy ideig.

“Peti azért van benne, mert ő is egy nagyon fontos pontja az életemnek. Felhívtam, és elmondtam neki, hogy belekerül a könyvbe, és nagyon örült, jól esett neki. Nem is tudta, hogy ennyire mélyen megéltem lelkileg az akkoriban történteket. Nem az a lényeg, hogy testileg mi volt közöttünk, hanem az, hogy mit adott hozzá az életemhez. Nagyon nagy segítség volt nekem a filmezés után, miatta állok sokkal jobban magamhoz” – mondta a Hír24-nek Aleska, aki hozzátette: végig tudatosan építette a karrierjét.

“Komlóból, egy kisvárosból nagy álmokkal jöttem fel Budapestre. Olyan volt itt nekem, mint Hollywoodban. Tánciskolába kerültem, aztán bonyolódott az életem, és belekerültem a felnőttiparba. De nem bánom, mert rengeteg dolgot megtanultam. Végig tudatosan építettem a karrieremet, most is tudom, hogy mik a következő lépések, az írás sem volt véletlen” – tette hozzá.

Olvasta már? 15 Arnold Schwarzenegger-idézet, amitől szétdurran az agya

Ajánlott videó

Olvasói sztorik