Szórakozás

Hargitai Bea elárulta születendő kisfia nevét

A modell már terhessége hetedik hónapjába lépett, és már minden szükség dolgot beszerzett első gyermekének, akinek most a nevét is elárulta.

Hargitai Bea szeptemberben mondta ki a boldogító igent párjának, David Stogelnek, akivel az esküvő előtt két nappal tudták meg, hogy hamarosan szülőkké válnak. A szőkeség azóta folyamatosan dokumentálja terhességét, és közösségi oldalán egyre növekvő pocakját is nyomon követhetjük. Bea a Mokka adásában azt is elárulta, hogy miként nevezik el kisfiát, és hogy ki találta ki a nevet.

Jasonnek fogják hívni. Egyszerű volt egyébként a döntés, mert a férjem két kislányának neve is ‘J’ betűvel kezdődik, és szerettük volna ezt a vonalat megtartani. Továbbá, igazából nem is mi választottuk a nevet, hanem a lányok, akiknek mondtuk, hogy böngésszék a könyveket és az internetet” – mesélte a boldog kismama, aki szerint férje gyerekei tökéletes testvérei lesznek babájának.

“Eljöttek velem ultrahangra, ott látták, és teljesen elájultak tőle. Már az egész jövőjét megtervezték a testvérüknek, tudják, hogy melyik iskolába fog járni, hogy mikor mit fog csinálni, úgyhogy szerintük az én szerepem a szülésnél befejeződött”” – nevetgélt Bea, amikor a 10 és 12 éves kislányokról beszélt.

Ezt olvasta már? Ennyit változtak a Jóban Rosszban sztárjai 10 év alatt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik