Szórakozás

Menedzsernek állt Tóth Gabi

Az énekesnő egykori mentoráltjai, a Tha Shudras zenekar tagjainak útját terelgeti.

Gyanúsan sokat volt együtt Tóth Gabi az X-Faktorban megismert Tha Shudras együttes tagjaival, és közülük is különösen Trap kapitánnyal a Story Gálán – véli a Bors. Az énekesnő gyors, és talán kissé meglepő magyarázatot adott arra, miért van ennyit együtt a fiúcsapattal.

“A látszat csal, nem az van mögötte, amit gondolnak. Mostanában valóban többet mozgok együtt a fiúkkal, ez pedig annak köszönhető, hogy dolgozom nekik. Trap kapitány semmivel nem kap több figyelmet, mint a többiek. Mostantól én látom el a menedzseri teendőket a Tha Shudras körül, segítem a pályájukat. Ezért látnak olyan sűrűn velük, ezért van a sok közös poszt és megjelenés. A Story-gálán sem engedtem el egyetlen percre sem a kezüket, figyeltem rájuk, kivel fotózkodnak, mit csinálnak, hiszen kötelezettségeik vannak az RTL Klub felé. Nagyon hiszek a munkásságukban, s éppen ezért terelgetem őket, és teszek meg mindent, hogy a fiúk minél sikeresebbek legyenek a jövőben” – mondta el Tóth Gabi, aki a gálán az év női televíziós személyisége díjat is átvehette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik