Szórakozás

Kozsó még nyúzott, de a visszatérést tervezi

Az énekes egy életveszélyes beavatkozáson esett át tavaly, amiből lassan, de kezd kilábalni. Nyáron már újra munkába állna.

Kozsóról aggasztó hírek érkeztek októberben. Bevonult egy vidéki kórházba, hiszen súlyos problémáján csak ott tudtak segíteni. Kiderült, hogy az agyvérzéseit okozó agyi értorzképződménye miatt kellett műtőasztalra feküdnie, ám a beavatkozás igen kockázatos volt. Sokáig az életéért küzdött, ezért nem is adtak hírt egészségügyi állapotáról, végül barátnője törte meg a csendet. A szomorú szamuráj azóta egyre jobban van, persze a kórházban töltött hosszú hetek, a műtét és a felépülés nyoma szemmel látható. Kozsó rengeteget fogyott, és nem csattan ki az energiától, mint ahogyan azt korábban megszokhattuk tőle, mégis a munkán töri már a fejét.

“Azt látom, hogy visszatért belé az élet. Nagyon büszke vagyok Kozsóra. Többször voltam már nála, de most először került szóba, hogy nyáron a visszatérést tervezi. Több mint tíz kilót fogyott, aminek egyébként örül, mert jobban néz ki, mint valaha. Hamarosan pár hónapra külföldre utazik, utána viszont hazajön, hogy itthon zenéljen” – mesélte a Blikknek az énekes barátja, DJ Dominique, aki egy tortával is meglepte a napok múlva 50. születésnapját ünneplő sztárt.

A napilap információi szerint Kozsó Amerikába utazik, ahol folytathatja itthon megkezdett rehabilitációját, hiszen korábban térdműtétje után is ott lábadozott.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik