Szórakozás

VV Laci: “Edina, adsz egy esélyt kint?”

VV-Laci-es-Edina(960x640).jpg (vv laci, vv edina, vv7, )
VV-Laci-es-Edina(960x640).jpg (vv laci, vv edina, vv7, )

A VV7 mai összefoglalójában a bókoké és az udvarlásé volt a főszerep. Emellett az iskolahétre is készülhetnek a lakók.

Férfi-nő kapcsolatra épülő játékok határozták meg a kedd esti összefoglaló első etapját. A villafiúknak egyenként randizni kellett a lányokkal, majd pedig bókokkal kellett elhalmozniuk őket. Amíg a randikon Edinának Robin vallotta meg érzéseit, addig a bókolásnál Laci szinte megkérte az erdélyi lány kezét, de legalábbis a kapcsolat villa falain túli folytatására kérte fel a lányt, aki erre boldogan igent mondott.

A dupla csavar a történeteben az, hogy a következő adás előzetesében már azt láthattuk, ahogy Edina éppen kiadja a párbajgyőztes fiú útját.

Ezenkívül pedig nemlétező műveltségükről adtak számot a játékosok, ami a kezdődő iskolahét szintfelmérő tesztje volt. Dóri szerint Lengyelország fővárosa Prága, Dennis válaszát pedig már délután megcsodálhattuk. Az egyetlen értékelhető eredményt – ahogy az várható is volt – Dani produkálta, a többiek pedig így jellemezték teljesítményüket:

  • Dóri: Nem is tudtam, hogy ennyire hülye vagyok. 
  • Dennis: Rájöttem a szintfelmérő után, hogy nincs agyam.
  • Laci: Én nem tartom magam ennyire hülyének; eltompult itt bent az agyam.
  • Fanni: Ezek azt hiszik, hogy okos vagyok, de én kurvára nem vagyok okos. De ezeket a kérdéseket pont tudtam.
  • Edina: Megkérem, valaki most lőjön fejbe!
  • Robin: Valamilyen szinten sikeresnek éreztem a dolgot. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik