Szórakozás

Tatár Csilla saját zsebből is kifizeti kötbérét

A TV2-től távozó műsorvezető, ha kell, saját maga fizeti ki az akár nyolcmillióra is rúgó lelépési díját.

A 2014-es év második fele a csatornaváltások időszaka volt. Ördög Nóra és Szabó Zsófi után, Tatár Csilla sem okozott kisebb meglepetést, amikor kiderült, 12 év után otthagyja a TV2-t és a köztévéhez igazol.

A szőke tévés a január végén induló, A Dal című műsor háziasszonya lesz, havi másfél millió forintos fizetésért. Váltása azonban nem biztos, hogy következmények nélkül marad. Ahogy az lenni szokott, előző csatornája kötbér megfizetésére kötelezheti. Munkaszerződésében ugyanis az szerepel, hogy távozása után még négy hónapig nem szerepelhet más csatornán, ami nyilvánvalóan nem fog összejönni. Csilla ebben az esetben saját zsebéből is kifizetné a hatalmas, akár 8 millió forintos összeget, csak hogy szabaduljon a TV2-től.

“Amíg nem jelenek meg képernyőn sehol, biztos, hogy nem lép életbe ez a kitétel. De egyelőre az sem biztos, hogy a TV2 igényt tart majd bármekkora kötbérre is. Ha mégis így lesz, akkor természetesen kifizetem majd azt az összeget, amelyben megállapodunk” – mondta a Blikknek Csilla, aki még el sem vált, de máris új párra talált.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik