Szórakozás

Félthetik munkájukat a Barátok Közt sztárjai

Az RTL Klub sorozatának producere továbbáll, a stábtagoknak és a színészeknek nincs érvényes szerződésük.

Kalamár Tamás, a Barátok közt producere már a kezdetek óta, azaz 17 éve viszi nagy sikerrel a napi sorozat működését. Nem csoda tehát, hogy valami új kihívásra vágyik. Szakmai berkekben állítólag már régóta rebesgetik terveit, a Bors információi szerint pedig már a jövő héten új főnököt köszönthet a stáb. Egy ilyen váltás szinte minden esetben személyi változásokat is eredményez, ezért a dolgozók féltik megélhetésüket, sőt azt mondják, a legnagyobb színészek sincsenek biztonságban, hiszen többüknek nincs érvényes szerződése.

„Nem tudjuk, mi lesz velünk, megmarad-e az állásunk, hiszen az új vezető nyilván a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, és ahogy az lenni szokott, hozza az embereit is. Még a legnagyobb sztárok, Szőke Zoltán, Kiss Ra­mó­na, Várkonyi András, Rékasi Károly sem érezheti magát biztonságban. Sokunknak nincs is szerződése már erre az évre, Kalamár Tamás asszisztensével pedig a napokban közölték is, hogy nem tartanak igényt a munkájára” – mesélte egy stábtag a napilapnak.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik