Szórakozás

X-Faktor: Szikora már csak egy mentorálttal folytatja a show-t

A tehetségkutató hatodik élő adásában Jakab-Péter Izabella búcsúzott a versenytől.

A mára már megszokott, de mégis mindig erőlte jópofa Istenes Bence kisfilmmel indult az X-Faktor 6. élő show-ja. Miután magunkhoz tértünk a frenetikus röhögőgörcsből (nem), megnézhettük a mostanra nyolc főre csökkent létszámú csapat közös produkcióját, majd a mentorok is megérkeztek. Tóth Gabin meglepően sok volt a ruha – mármint kivételesen nem ért köldökig a dekoltázsa –  Alföldi Róbertről pedig megtudtuk, hogy szülinapot ünnepel.

Az est tematikája a Pénz, Siker, Csillogás volt, ennek jegyében válogatták össze produkcióikat a versenyzők. Kiemelni igazából Tóth Andit tudnánk, akinek ismét nem korához illő dalt választottak, de így is, egy újabb műfajban is tökéletesen énekeltNagy Ricsi produkciója a mentorokat ugyan megosztotta, de szerintünk azért ő is bőven a tuti befutók között lehet. Horányi Juliból pedig valamiért folyton pozitív energia árad, és nem mellesleg ma is csodaszép volt

Szabó Zsófi aztán a szokásos menetrend szerint csekkolt be az After-X stúdiójából. Lila árnyalatú, égnek meredő új frizurájával együtt is, még mindig nagyon elveszettnek tűnik a műsorvezetői szerepben. Extra produkcióként a harmadik évad győztese, Oláh Gergő érkezett, ami után már meglepően hamar az eredményhirdetéshez is érkeztünk.

Párbajhelyzetbe ezúttal Jakab-Péter Izabella és a Tha Shudras került. A párbajra mindketten magyar dalt választottak; maszkos zenekar a Szomorú vasárnap újragondolásával lépett színpadra, Bella pedig a Szabadság vándorai című örökzöldet énekelte el. A mentorok értékeltek: Tóth Gabi tökéletesnek tartja mentoráltjait, így Bellát küldte haza; Szikora hosszas monológja után természetesen a Shudras távozására voksolt; Little G szintén a fiúkat küldte haza; végül Alföldi Bella hazamenetelére szavazott. 

Így az idén először került elő a boríték, ami alapján a legkevesebb nézői szavazatot kapó Jakab-Péter Izabellának kellett távoznia a versenyből.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik