Szórakozás

A TV2-nek és az RTL-nek is odaígérte magát Győzike

A showman aláírta a szerződését az Édes élet folytatásáról, de mellette az RTL-nek is ígéretet tett.

Tegnap kiderült, hogy Gáspár Győzőt 6 milliós havi fizetésért vette vissza a TV2 az Édes életbe. A showmant két hónappal ezelőtt azért rúgták ki, mert állítólag megrángatott és csúnyán leordibált egy szerkesztőt, de úgy tűnik, már megbocsátottak neki.

Eközben Bea asszony a konkurens RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában szerepel majd. A házaspár tagjai így a két legnagyobb csatornán, egy műsoridőben küzdenek majd egymás ellen a nézettségért, milliókat bezsebelve. Az ügy egyik pikantériája, hogy Győzike az RTL-nek is ígéretet tett.

“Az elmúlt hónapokban többször is járt nálunk Győzike, hiszen éveken át dolgoztunk együtt, megmaradt a jó viszony köztünk. A szerződtetése semmilyen műsor kapcsán nem merült most fel, de Bea asszonyé igen. Győzike jelezte előre, hogy visszatér a TV2 képernyőjére, de megígérte, csak azzal a feltétellel ír alá, hogy ugyanúgy vendégünk lesz majd a Celeb vagyok háttérműsorában, a Beszéljük meg!-ben. Az RTL II-n futó műsorban az előző napi történésekről lesz szó, a családtagok, rokonok vendéglátása mellett. Győzike Bea kapcsán és férjeként megígérte, itt lesz” – mondta a Borsnak Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója.

Ez azonban nem olyan biztos. Győző TV2-s szerződése ugyanis tiltja, hogy más csatornán is szerepeljen, ő pedig az aláíráskor elfelejtett szólni a Kolosinak tett ígéretéről. Ezt a TV2-nél is megerősítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik