Szórakozás

Gombos Edina kislánya elárulta testvére nevét

A műsorvezető épphogy bejelentette terhessége hírét, első gyermeke máris elárulta, hogy fogják hívni kistesóját.

Gombos Edina még csak várandóssága tizedik hetében jár, de pocakja már most szépen gömbölyödik, melyen maga is meglepődött. A műsorvezető és férje túl vannak a kezdeti ijedtségen, amikor is az egyik vizsgálaton nem hallották a kicsi szívhangját, de most már teljes az öröm.

“Éppen most tíz éve, hogy megismerkedtünk és összeházasodtunk, úgyhogy ez egy igazi jubileum. A legszebb az egészben pedig az, hogy most várjuk a második gyerekünket. Ennél szebb ajándékot szerintem nem is adhatnánk egymásnak” – mesélte Edina az Aktívban.

A szőke tévés azt is elárulta, hogy kislánya, a hat éves Miri már régóta vágyik kistesóra, most azonban maga is alig hiszi el, hogy valóban teljesül az álma. Néha meg is kérdezi anyukájától, hogy biztosan a baba miatt nőtt-e meg a hasa, és nem csak azért, mert túl sokat evett. A kislány a stábnak az is elmondta, hogy tesóját Lindának fogják hívni. Na persze, ebből csak az derül ki, hogy egy hugicát szeretne, hiszen a szülők egyelőre nem ismerik a kicsi nemét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik