Szórakozás

Klapka megválik a Vámház krt. 9-től

A milliomos üzletember értékesítésre kínálja zálogházát, amit egy rá jellemző figyelemfelhívó hirdetéssel hozott nyilvánosságra.

“Már unom” – így kezdődik Klapka György hirdetése, ami a HVG hasábjain jelent meg. A milliomos úgy döntött, piacra dobja a Vámház krt. 9. alatt lévő zálogházát, mindezt egy zseniálisan egyszerű, korábbi reklámjaira emlékeztető hirdetéssel tudatta. A magyarázata pedig csupán annyi volt: “Már 86 éves vagyok.”

A nemrég ötödszörre is megnősülő Klapka azt mondja, így is bőven akad teendője, hiszen tízmilliókat hozó dióültetvényével is foglalkoznia kell, illetve az újonnan létrehozott crosspályáját is felügyelni kell. “Nyakamon a szüret és ott van még a crosspálya is” – mondja Klapka.

Az üzlet eladásával már korábban is megpróbálkozott sikertelenül és most újra értékesíteni kívánja, az ára pedig 400 millió forint. A leendő vevőnek azonban számolnia kell a félmilliárd forint értékű ékszerállománnyal is, ha továbbra is jelen állapotában kívánja üzemeltetni a zálogházat.

Fotó: HVG

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik