Szórakozás

Sebestyén Balázs: Nem lesz egyedül a fiam a világban

A másodszorra is apukává váló műsorvezető úgy véli, igazi ajándékot adnak gyermekének a kistestvérrel.

Sebestyén Balázsék évek óta szerettek volna második gyereket kisfiuk, Benett mellé. Ahogy már beszámoltunk róla, a baba már úton is van; sőt az is kiderült, a családba újra kisfiú érkezik, akit természetesen nagy örömmel várnak. Pedig Balázs korábban még egy hugicát képzelt kisfia mellé.

„Sokat beszélgetünk erről Vikivel. Itt az ideje egy második gyereknek, hiszen most még nem lenne nagy a korkülönbség köztük. Örülnénk egy kislánynak, vele lenne ennél is teljesebb az életünk. Egy testvér a gyereknek is ajándék, hiszen felnőtt korában majd lesz kire támaszkodnia. Nem szeretnénk, ha Beni egyedül lenne a világban” – nyilatkozta idén, kora tavasszal Balázs a Story magazinnak.

A babavárásról további részleteket a BEST magazin legfrissebb számában olvashat.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik