Szórakozás

Nyomoznak Kovács Erzsi halála ügyében

A BRFK életvédelmi osztálya sorra hallgatja ki a tanúkat, de egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit.

Nyomozást indított a BRFK életvédelmi osztálya a 100 milliós vagyont hátrahagyó Kovács Erzsi halála ügyében. A tüdőrákos énekesnő kálváriája akkor kezdődött, amikor korábbi ápolóját, Marikát elüldözte egy férfi, aki ezután szinte kisajátította Erzsit. Új gondozója imádattal csüngött a már halálos beteg énekesnőn, Marikának mennie kellett, s a művésznőt ingyen, rajongásból gondozó férfi kezdte a beteget mindenkitől elszigetelni. Nem adta át a telefont, és a személyesen érkezőket is elzavarta. A Blikk információi szerint a felírt gyógyszereit sem a megfelelő módon adagolta neki, volt, amit ki sem váltott.

Fotó: MTI

Az ügyben Terry Black tett feljelentést a XVI. kerületi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, mert szerinte az ápoló indokolatlanul használt morfiumtapaszt, viszont a szükséges gyógyszerekkel nem látta el Kovács Erzsit. Az énekesnő külföldön élő férjének írt levele szerint már meg akart szabadulni a férfitól, és régi ápolóját szerette volna visszavenni, de erre már nem volt lehetősége.

“A nyomozást a BRFK életvédelmi osztályának adták át. A további eljárás menetét az eset körülményei, illetve az orvosi vizsgálat megállapításai befolyásolják” – erősítette meg a Blikknek a BRFK sajtóosztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik