Szórakozás

Tolvai Reni: Örülnék, ha András megkérné a kezem

Reni arról vallott a Best magazinnak, hogy Kállay-Saunders András olyan boldoggá teszi, mint korábban még senki.

Maguk sem gondolták volna, hogy kapcsolatuk kiállja az idő, a sok munka és eltérő személyiségük próbáját. Mégis így lett. Tolvai Reni nem azért nem kísérte el Andrást az Eurovíziós Dalfesztiválra, mert valami baj van köztük, hanem mert fellépései Magyarországhoz kötötték. Persze a tévében nézte kedvese produkcióját, s igen büszke volt rá. Itthon pedig kedvenc süteményével várta Andrást.

„Sajnos nem sok időt tölthetünk együtt, nemsokára ugyanis az Egyesült Államokba utazom, hogy a saját álmaimért küzdjek. De a távolság nálunk soha nem okozott problémát. Nagyon erős szálak szövődtek köztünk, és mindenben támogatjuk egymást” – mondja Reni, aki már 4 éve Kállay-Saunders András párja.

“András olyan boldoggá tesz, mint korábban senki. Volt két komoly kapcsolatom, de csak mellette tudtam meg, mit jelent igazán szeretni, feloldódni a másikban, átélni a szenvedélyt. Andrással minden jobb!” – tette hozzá a pink frizurás énekesnő.

További részleteket olvashat Reni és András kapcsolatáról az e heti Best magazinban.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik