Szórakozás

Szíj Melindát kírúgták, de feltámadt

Újra aktívan énekel, istenhívő lett, távkapcsolatban él, és eldobta emblematikus táskáját Szíj Melinda. Hír24 interjú.

Hír24: Igaz, hogy nemrég munka nélkül maradt a traktorgyár megszűnésével?

Szíj Melinda: Egy korszak valóban véglegesen lázárult az életemben azzal, hogy megszűnt a munkahelyem. Először sokkhatásként ért az egész, de aztán számot vetettem a helyzetemmel. A világ folyamatosan változik körülöttünk, és ezzel együtt az élet kikényszeríti, hogy mi is változzunk. Végiggondolván a helyzetemet most úgy ítéltem meg, hogy teljes mértékben a zene felé fordulok.

Fotók: Berecz Valter

Nem gondolja, hogy ez egy kicsit későn jutott eszébe?

Nem véletlen, hogy én ebben a versenyben indulhattam, és hogy jelentős eredménnyel végezhettem. A sors talán így akart nekem irányt mutatni, de az akkori élethelyzetemben, négy évvel ezelőtt azt találtam biztonságosabb döntésnek a családom szempontjából, hogy én nem hagyom el a járt utat a járatlanért. Nem ismertem ezt a világot, középkorúan nem tudtam felmérni, hogy mibe is csöppentem. Őszintén szólva egy kicsit riasztott ez az egész. Most azonban kilökött a sors a komfortzónámból, és egy olyan kényszerhelyzet állt elő, amikor újra kellett értékelnem a dolgokat.

Az elmúlt négy évben egyáltalán nem foglalkozott a karrierjével?

A munka mellett természetesen foglalkoztam a zenével is, csak nem annyira voltam reflektorfényben. Azonban annak ellenére, hogy úgymond a háttérben énekelgettem, a rajongóim száma csak gyarapodott. Most megpróbálok teljes egészében ezzel foglalkozni. Ezt tehetem is jó szívvel, hiszen már a zenei és menedzsmenti háttér is teljes mértékben a rendelkezésemre áll.

Jól hallottam, hogy ezáltal új stílust is kap?

Így van. A dalaim egyfelől egy egységes, homogén zenei világot képviselnek Buda László szerzeményei által, a másik irány pedig a sanzoni műfaj felé elhajló számok, Neumann Zoltán nekem írt dalai által. Ezek főképp szerelmes dalok, amelyeket minden bizonnyal az új szerelmem is ihletett.

A változás külsőségekben is megmutatkozik majd?

Én semmi jónak nem vagyok ez elrontója. Amennyiben kompromisszumra tudunk jutni, természetesen változtatok. Szeretnék megmaradni annak, ami eddig is voltam, nem szeretnék kilépni saját magamból. Ennek ellenére biztosan megvannak azok az eszközök, amelyekkel ki lehet domborítani külsőre az ember előnyeit, és ezekkel élni fogunk.

A klasszikus Szíj Melinda-táska azért megmarad?

Nem, azt nem hordom már.

Tudatos döntés volt?

Igen, az.

Most is itt van velünk a párja. Szívesen kíséri el önt “munkába”?

Mi lényegében távkapcsolatban élünk. Én Győrben lakom a családommal, őt pedig Pesthez köti a munkája. Egyre gyakrabban adódnak azonban kötelezettségeim itt az énekléssel kapcsolatban, ilyenkor szívesen jön velem.

Jól tudom, hogy ő korábban a rajongója volt?

Igen, valóban. Egy koncertemen ismerkedtünk meg, és saját bevallása szerint az előadás tett rá akkora hatást, hogy randevúra hívott. Ez már három éve volt.

Jó sokáig titokban maradt ez a kapcsolat…

Nem volt ez olyan nagy titok, csak nem vertem nagy dobra. Nem éreztem szükségét, hogy erről bármilyen fórumon is megnyilatkozzak. Jól éreztem magam, éltem a kis boldog életemet a háttérben.

Hogy fogadták őt a gyermekei?

Nem volt ezzel gond, jó kapcsolatot ápolnak egymással. Szerencsés helyzetnek mondható a miénk, mert szeretetben és békességben élhetünk.

Azért egy kis öröm is van önben, hogy a főállása megszűnése óta többet lehet a gyermekeivel?

Már ők is nagyok, 17 és 18 évesek, a maguk életét élik. De azért persze nagyon örülök, hogy többet lehetek velük. Meg persze odahaza. Otthon megy a házimunka, és közben gyakorlok. Nem ritka, hogy mosogatás közben énekelek és felkészülök a koncertekre. Szerencsére most több időm van olvasgatni is, amire nagy szükség van, mert az istenhit felé fordultam, és sok ilyen tárgyú kiadványt vásároltam. Ez egy új irányultság, ami remélem, hogy életem végéig megmarad. Ez ad nekem most erőt a folytatáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik