Szórakozás

Conchita Wurst magyar producernek köszönheti győzelmét

A szakállas nő kis híján lemaradt a lehetőségről, hogy Ausztria színeiben lépjen az Eurovíziós Dalfesztivál színpadára, magyarországi barátja, Johnny K. Palmer segített neki.

Mint kiderült, a mostanában Kelenem Anna oldalán feltűnő zenész-producer, Johnny K. Palmer régi barátja az osztrák győztes Conchitának. Egy tehetségkutatóban ismerkedtek meg, majd egy bandában zenéltek.

“Részt vettem a Starmania nevű tehetségkutató műsorban 2006–2007-ben, és bekerültem a legjobb tizenkettőbe. Thomas Neuwirth – én még ezen a néven ismertem meg Conchitát – szintén döntős volt, ott találkoztunk. A műsor után egy kiadó négyünket összetoborzott, és megalapította a Jetzt anders!, azaz Most másképpen! nevű fiú­csapatot. Egy éven át szinte együtt éltünk, de a mai napig jóban vagyunk” – mesélte a Borsnak a zenész, aki azt is elárulta, neki köszönhető, hogy Conchita egyáltalán versenybe szállhatott.

Fotó: Facebook

“Ausztriában nem volt show-műsor, ahol kiválasztották volna a versenyen induló számot. Előre eldöntötték, hogy Conchita indul. Volt nyolcvan szám, amiből ki kellett választani a versenydalt, de az eredeti producer szinte az utolsó pillanatban visszalépett. Harminchat órájuk maradt a határidőig, amikor az új producere felhívott, hogy segítsek. Auszt­riában ugyanis már nem találtak olyan szimfonikus zenekart, amely ráért volna, hogy felvegyék a dalt. A Budapest Art Orchestrát ajánlottam, négy óra alatt vettük fel a háromperces számot” – mondta Palmer, aki maga is meglepődött barátja sikerén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik