Szórakozás

Kállay-Saunders Andrást imádja a nemzetközi sajtó

Az énekes már egy hete Koppenhágában tartózkodik, ahol hatalmas népszerűségnek örvend. A legnagyobb csatornák kérnek tőle interjút.

Kállay-Saunders András nem törődik azzal, hogy milyen helyezést ér el az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon, állítása szerint csak az érdekli, hogy a maximumot tudja kihozni magából. Éppen ezért nem foglalkozik az itthoni nyomással, miközben nemzetközi szinten óriási érdeklődés övezi. Az énekes úton útfélen interjút ad, legutóbb a BBC riportere készített vele anyagot.

Fotó: MTVA

András már egy vörös szőnyeges felvonuláson is túl van, de igyekszik visszavenni a bulizásból és a versenyre koncentrálni. Az énekpróbák mellett pedig fizikai kondíciójára is odafigyel, hiszen ennek is fontos szerepe lesz a színpadon.

“Nagyon élvezem egyébként ezt az egészet, bár figyelek arra, hogy ne kapjon el a bulihév, és pihenjek. Amihez azonban ragaszkodom, hogy mindennap edzek. Nincs más választásom, a produkció alatt ugyanis van egy rész, amikor gyorsan át kell futnom az egyik helyről a másikra, és nem kockáztathatom, hogy kifogyok a levegőből” – árulta el a Blikknek.

Kállay-Saunders szerda este lép a színpadra utolsó fellépőként, amivel ő kifejezetten elégedett: “Mindig a legjobbat hagyják a legvégére, nem?” – jegyezte meg viccesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik