Szórakozás

Cipő lányait megviseli a háborúskodás

Immár egy éve, hogy az énekes elhunyt, családjának azonban még időre van szüksége a veszteség feldolgozásához. A könyv, amit Cipő utoljára olvasott, ugyanúgy hever a dolgozószobájában, ahogy hagyta...

Bár Cipő halála óta már több mint egy év telt el, a lányok még most sem dolgozták fel édesapjuk elvesztését. Korábban pedig arról is beszámoltunk, hogy Cipő édesanyja leleplező könyvet ír.

Fotó: RTL Klub

“Laci halála után Zsuzsa és az ikrek hónapokig feketében jártak. Pedig Zsuzsa ezt nem követelte tinédzser lányaitól. Ők azonban édesanyjuk példáját követve egészen augusztusig ragaszkodtak hozzá. A karácsony sem volt könnyű, hiszen ez volt az első olyan alkalom, amikor Laci nélkül jött össze a család. Még a tavalyelőtti, utolsó közös ünnepet is itt töltötték, mert a gyerekek számára mindig ez jelentette az otthont. Bár Laci és Zsuzsa akkor már külön éltek, a lányok karácsonyi ajándékait akkor is együtt vásárolták meg. Petra és Réka divatos táskákat és ruhákat kapott, ők pedig egy saját készítésű, apró, színes mozaikokból kirakott képet ajándékoztak az édesapjuknak” – mondta egy közeli családtag a BEST-nek.

A BEST magazin legfrissebb számából az is kiderül, mennyire megviseli a családot a Cipő halála után kitört háborúskodás, de arról is olvashatsz, hogy mi lesz a sorsa a háznak, amiben Cipő élt…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik