Szórakozás

Hajdú Péter: Büszke vagyok rá, hogy panelból jöttem

A műsorvezető-producer régi, gödöllői panelházuk előtt fotóztatta le magát, és mellé írta: Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél... Én innen.

Hajdú Péter számára fontos, hogy ne felejtse el, honnan jött. Éppen ezért nem is titkolja, sőt büszke arra, hogy egy apró, gödöllői panellakásban élt édesanyjával.

“Soha nem értettem azokat az embereket, akik titkolják, honnan jöttek, mire meggazdagodnak. Én ezt tartom képmutatásnak, arra pedig büszke vagyok, hogy én egy apró, gödöllői panelból jöttem. Édesanyámmal költöztünk ide, a válás után, amikor én 12 éves voltam. Ne arra legyen már büszke valaki, hogy milliomos környezetbe született, vagy épp hajléktalanná vált, mert eljátszotta az összes pénzét” – fejtette ki a Hír24-nek  a ma már luxusban élő Hajdú Péter, aki azt is elmesélte, hogy akkori panellakásuk a maga két és fél szobájával és hatvan négyzetméterével most elférne a hálószobájában.

Fotó: Facebook

Hajdú Péter a mai napig megőrizte azokat a beidegződéseket, amik még ebből az időszakból ragadtak rá.

“Bár nélkülöznünk azért nem kellett, be kellett osztanunk a dolgokat. Kenyeret például nem dobtunk ki és ez a mai napi így van. Kata gyakran rám is szól, hogy a kamrában már egymás hegyén-hátán állnak a száraz kenyerek. A gyerekeket is igyekszem ebben a szellemben nevelni, bár furcsa elnézni, amikor a három éves kisfiam az iPhone-ommal játszik. Eszembe jut, hogy amikor én gyerek voltam, még nem volt vezetékes telefon, csak egyetlen fülkés utcai készülék a telepen. Ha hozzám orvost kellett hívni, vagy valami fontos ügyben kellett telefonálni, édesanyámnak még sorba is kellett állnia egy-egy hívásért. Amikor ezt meséltem a gyerekeknek, csak néztek nagy szemekkel, de valahogy nem értették” – tette hozzá Hajdú Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik