Szórakozás

Vajna Timi kirúgatná a komondoros képviselőt

Andy Vajna felesége szerint, ha Balogh József képviselő tényleg bántotta az élettársát, akkor nincs helye a Parlamentben.

“Nem a státusz számít, mindegy, hogy valaki képviselő-e, ha ilyet csinál, akkor ki kell rúgni” – mondta a Hír24-nek Vajna Timi, akit felháborít, hogy Balogh József immár független képviselő hétfőn az ügyészségen bevallotta, hogy nem a vak komondor bántotta élettársát, Terikét, hanem ő esett neki.

Fotó: Berecz Valter

Mint ismert, Vajna Tímea is átélte a testi és lelki erőszakot Damu Roland mellett, így pontosan tudja, hogy mit érez egy bántalmazott nő. “Valószínűleg az élettárs azért bocsátott meg, mert még mindig szerelmes. Én is az voltam, pedig az első verés után szakítottam, de aztán bíztam abban, hogy minden megváltozik, mert azt mondta, hogy soha többé nem fog ilyen előfordulni. Néha az jut eszembe, hogy ilyen férfiakon – akiknek indulatkezelési problémái vannak – leginkább szakemberek tudnának segíteni, de ma már nem hiszek abban, hogy gyökeresen meg tudnak változni” – mondta a Hír24-nek Timi, aki szerint egyre nagyobb problémát okoz a családon belüli és a nők elleni erőszak.

“Van olyan ismerősöm, akinek a párja egy jószándékú, csendes pasinak tűnik, mégis lelki és testi terrorban tartja őt. Ez tarthatatlan, egyik nő sem érdemel ilyen életet és tudom, hogy nehéz…de ki kell törni egy ilyen élethelyzetből, mert csak így lehetünk boldogok. Ezt tanácsolnám a képviselő élettársának is” – mesélte.

Mint ismert, Balogh képviselő nemrég beismerő vallomást tett az ügyészségen. A gyanú szerint a politikus és az élettársa április 28-án reggel hat körül érkeztek haza egy buliból. Balogh már ittas volt és állítólag minden előzmény nélkül ütni kezdte élettársát. Ököllel az arcába vágott, megragadta a haját, majd a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. Az asszony segítségére végül Balogh nevelt fia sietett. A bántalmazást követően Balogh a lehető legviccesebb és morbidabb verzióval állt elő a Hír24-nek: azt mondta, hogy Terike átesett a vak komondorukon.

“Szóval úgy volt, hogy hazaértünk vasárnap hajnal öt körül a mulatságból, Terike kivett egy tál húst a csomagtartóból, amit hoztunk, jó lesz az kóstolónak, és cipelte be. De van nekünk egy nyolcvankilós komondor kutyánk, vak szegény, az megriadt valamitől, előszaladt, és közben fellökte Terikét, aki elesett, és beverte a fejét” – magyarázta korábban.

Szegény kutyáról emiatt rengeteg mém készült és még egy díjat is elneveztek róla. A történet persze itt nem ért véget, ugyanis sokak legnagyobb döbbenetére az élettárs megbocsátott a képviselőnek, sőt még olyat is mondott, hogy feleségül menne hozzá. Később előkerült a férfi volt felesége is, aki további bántalmazásokról számolt be.  Most végre kiderült, hogy a komondornak semmi köze nincs a veréshez, és egyre többen kérik, hogy Balogh mondjon le/mondassák le, ami elképzelhető, hogy hamarosan meg is történik, mivel a pártból már kizárták.

Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik