Szórakozás

Vajna Tímea: Öt év múlva jöhet a baba!

andy vajna (andy vajna)
andy vajna (andy vajna)

A filmproducer felesége tisztában van vele, hogy férje 74 éves lesz, mire - ahogy tervezik - megszületik az első gyerekük, de ez egyáltalán nem zavarja, sőt, még egyet szeretnének majd.

Andy Vajna felesége a Másképpen – Beszélgetések Joshi Bharattal című műsor mai adásában mesél férjéhez fűződő kapcsolatáról, és a múltjáról. Vajna Tímea azt is elárulta a műsor felvételén, hogy – bár tisztában van az idő múlásával – négy-öt évet még várnak a gyerekvállalással.

“Beszélgettünk már a gyermekvállalásról, de még nem érzem magam abban a korban, hogy babát vállaljak. Szeretnék adni magamnak még négy-öt évet, amíg egymásra figyelünk, utazgatunk. Egyébként két gyermeket szeretnék, egy fiút és egy lányt. Andynek is hagyni akarok időt, hogy ismerjen meg jobban. A fia elvesztése után így lesz egy kis idő, ugyanis még mindig úgy beszél róla, mintha élne. Nagyon hiányzik neki. Ilyenkor jókedvre derítem, viszem magammal. Szerintem azért talál ki nagyon sok programot, hogy ne üljön otthon, és ne jöjjenek a gondolatok” – idézte a Blikk a műsor felvételén elhangzottakat.

Timi a Damu Rolanddal való kapcsolatáról is mesélt Joshi Bharatnak, és azt is elmondta, több pszichológus segített neki feldolgozni a múltat és a veréseket, ám álmaiban gyakran megjelent Damu, aki hol egy rovar képében tűnt fel, hol pedig csak a hangjával rémítette meg Timit.

“A történtek a lelkemben mindig ott élnek. Nem szégyellem bevallani, hogy voltam két pszichológusnál is, folyamatosan jártam hozzájuk, hogy át tudjak ezen lendülni. Nagyon sokszor az álmomban visszatért, és úgy ébredtem, hogy remegtem és izzadtam. Előfordult, hogy azt álmodtam, hogy az a másik személy rovar formájában jelenik meg, máskor meg azt, hogy hallom a hangját, félek, és menekülök. Abból a korszakból minden megmaradt, különösen az, amikor nagyon fájt a verések után. Az emberi szervezet regenerálódik, de a lélek nem” – mesélte a korábban még az öngyilkosság gondolatával is foglalkozó Vajna Tímea, aki továbbra sem mondja ki Damu nevét. A filmproducer felesége arról is mesélt, hogy úgy érzi, gyűlölik őt a magyarok, de szóba került az is, hogyan lett szerelem Andy Vajnával való barátságából.

“Igazából eleinte tiszteletet éreztem iránta. Olyan volt, mint egy mentor. Férfiként pedig azért néztem fel rá, mert annyira barátságos volt, és hatott a lelkemre, nagyon szépeket mondott. Ő volt az egyetlen, aki nőnapon hatalmas rózsacsokorral állított haza. Akkor például egyszer csak gondolt egyet, és elvitt Rómába vacsorázni. Ő hódított meg engem, először elzárkóztam tőle, eszembe se jutott, hogy barátságnál több lehet köztünk” – meséli Timi a FEM3 műsorában.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik