Szórakozás

Évekre börtönbe kerülhet Rékasi Károly

borton(960x640)(5).jpg (börtön, )
borton(960x640)(5).jpg (börtön, )

A jogász szerint, ha bebizonyosodik a rablás ténye, hiába vitte vissza a fényképezőgépet, többéves büntetésre számíthat a színész.

Mint arról már beszámoltunk, Rékasi Károly nem nézte jó szemmel, hogy egy nyilvános rendezvényről való távozását – ahol egyébként először jelentek meg szerelmespárként Pikali Gerdával – meg akarja örökíteni a Velvet fotósa, ezért rátámadt és még a gépet is elvitte, igaz, azt később visszaküldte egy ismerősével. A StoryOnline által megkérdezett jogi szakértő szerint amennyiben bizonyítást nyer, hogy Rékasi erőszakkal vette el a gépet a fotóstól, rablás miatt indulhat ellene eljárás, aminek többéves börtön a büntetési tétele.

“A legfontosabb a bizonyítás, hiszen amennyiben beigazolódik, hogy rablásról van szó, nagyon komoly büntetési tételre lehet számítani. Egyelőre csak feltételesen tudok beszélni az ügyről. Az érték ebben az esetben nem fontos, az a lényegi pont, hogy a tárgy elvétele erőszakkal történt, vagyis rablásról van szó. Az, hogy később visszavitte a gépet, nyomatékosan enyhítő körülménynek minősül. A rablás tényén azonban ezek a körülmények nem változtatnak, ennek a büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjed” – mondta a StoryOnline-nak dr. Kamarás Péter ügyvéd.

A Bors közben arról ír, hogy a színész ittas vezetés miatt is megütheti a bokáját. Több szemtanú látta ugyanis Rékasit a rendezvényen alkoholt fogyasztani, aki később maga hajtott el a helyszínről.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik