Szórakozás

Gáspár Győző: “Büdös cigányoztak a tárgyalás alatt”

Győzike bízott a felmentésben, ám a bíróság felfüggesztett börtönre ítélte.

Gáspár Győző kizárólag a Hír24-nek nyilatkozott arról, mennyire megviselte a bíróság döntése. Mint arról korábban már beszámoltunk, az elsőfokú bíróság ítéletét a Balassagyarmati Törvényszék helybenhagyta, eszerint tehát nem kell börtönbe vonulnia Gáspár Győzőnek és Bea asszonynak. Győző tavaly egy év nyolc hónap börtönt, Bea pedig egy év hat hónapot kapott, amit három évre felfüggesztettek. A döntés ellen akkor az ügyészség és a páros ügyvédei is fellebbeztek.

A másodfokú bírósági tárgyalás reggel 9-kor kezdődött a Balassagyarmati Törvényszéken, ahol Győzikééket azzal vádolták, hogy évekkel ezelőtt felvették a pénzüket az RTL Klubtól a Győzike Show-ért, ám az összeg után a személyi jövedelemadójukat nem fizették meg. Az ügyész a korábbi felfüggesztett ítélettel szemben viszont ezúttal letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte mondván, mivel a tévében szerepeltek és naponta több millió ember figyelte a ténykedésüket, példát mutattak, még azzal is, hogy a szereplésből származó bevételük után nem fizették meg az adót. Gáspár Győző végig bízott abban, hogy kedvezőbb ítélet születik, a tárgyalás végén pedig megviselten nyilatkozott.

“Reméltem, hogy sikerülni fog, végig bíztam a kedvező ítéletben, erre nem számítottam. Nagyon megviselt a tárgyalás, de nemcsak engem, hanem Beát is. A legrosszabb az volt, amikor a tárgyalóteremben, ahol csak újságírók és fotósok voltak jelen, azt sugdosták egymásnak: ‘Miért nem kapott börtönt a büdös cigány?’ Hát szerintem ez mindent elárul arról, aki mondta” – mesélte a Hír24-nek Győzike a tárgyaláson történteket.

Győzike azért is reménykedett a felmentésben, mert korábban már törlesztett a tartozásukból. A Hír24 birtokába került igazolás szerint Gáspárék valóban lerótták az adósság egy részét. Eszerint egyszer több mint nyolc és fél milliót, másodszor pedig közel nyolcmilliót fizettek be a NAV-nak idén. Ennek fényében visszahívtuk Győzőt, aki elmondta, maradt ugyan még tartozásuk, azonban azt is törleszteni fogják.

“Igen, van még egy kis tartozásunk, de az senkit nem érdekel, hogy már törlesztettünk egy nagy részt. Emiatt soha senki nem hív fel, és hiába mondom, nem hiszik el. Hát most már akkor talán mindenki látja, hogy azon vagyunk, hogy letudjuk ezt az adósságot” – mondja Győző.

Információink szerint a TV2-n futó Édes Élet című sztárreality forgatását a bírósági eljárás és az ítélet nem befolyásolja, Győzike továbbra is a műsor egyik főszereplője marad. Sőt, a csütörtök esti epizódban a tárgyalás részletei is láthatóak lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik