Belföld

Tagadja, hogy embert ölt volna, a házak felgyújtását azonban vállalja K.István. Az előzetes letartóztatásban lévő feltételezett romagyilkos egy interjúban számolt be arról, hogy bánja hibáit, de ártatlannak tartja magát.
2009. 12. 30. 09:55
Tűzre kapott egy szalmatetős csirkefarm Acsádon. Háromezer állatot tartottak benne, de a nagyrészük elpusztult, és az is kárt okozott, hogy a tető beolmlott. Még most is mentik az épületet.
2009. 12. 30. 09:39
47 millió forintos pályázatot hirdetett meg a szociális tárca a 2010-es szegénység évének reklámozására. Aki megnyeri, az a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve program egyes kommunikációs feladatait fogja tervezni és ellátni. Ebből az összegből 200 ezer ételadag jönne ki.
2009. 12. 30. 08:40
Magyarország halasztást kért az Európai Uniótól, mert egyelőre nem tudja teljesíteni, hogy literenként csak 10 mikrogramm arzén legyen az ivóvízben, pedig ezt vállalta. Akár vízhiány is felléphet egyes területeken, ha ragaszkodnak a határidőhöz, mert akkor az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat korlátozásokat rendelhet el.
2009. 12. 30. 08:22
Idén a 5.200 milliárd forintos forgalmú Budapesti Értéktőzsdén a kiskereskedők vették át a terepet. Ez abból is látszik, hogy több az értékpapír számla és a kötésszám is, de a nagyságuk csökkent.
2009. 12. 30. 07:43
Szűkebb adókedvezményekkel kell számolni januártól, ráadásul az életbiztosítási kedvezmény is kikerült az szja-törvényből. Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára úgy látja, hogy ezért nehezül az alsó-középosztály öngondoskodása.
2009. 12. 30. 07:22
Az nem kérdés, hogy ki nyeri meg a 2010-es parlamenti választásokat, az azonban igen, hogy a Fidesz mennyivel tud győzni, és az őszi, önkormányzati voksolásra mennyire tudja beváltani a változásra tett ígéreteit. Elemzők szerint – Bokros Lajosnak köszönhetően – ismét ötpárti lehet a parlament, de más szereplőkkel és nem kizárt, hogy az LMP meglepetést okoz. A jövő nagy kérdése: melyik párt lesz képes felnőni a Fidesz mellé?
2009. 12. 30. 07:00
Lángokban állt éjszaka egy felsőpakonyi pajta, de senki nem sérült meg. Nyolc tűzoltóautó oltotta el a tüzet.
2009. 12. 30. 06:40
Iskolai lövöldözéssel kezdődött és azzal is záródott 2009. Politikamentes visszatekintőnkben olvashatnak vírusról, sünalakzatról és arról, mi történhet, ha nem kezeljük a pszichiátriai eseteket.
2009. 12. 30. 06:30
Két patikát is kiraboltak kedden a XIV. kerületben. Az egyik esetben gázspray-vel, a másikban egy fegyverrel követték el a bűncselekményt - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.
2009. 12. 29. 21:55
Rosszul működnek az új rendőrségi traffipaxok, az eljárás elindításához szükséges adatokban gyakran téved az 50 új készülék - közölte az MTV Híradója.
2009. 12. 29. 21:49
A Ferihegyi repülőtéren is szigorodnak az utasok biztonságát szolgáló ellenőrzések a december 25-i, a Northwest-Delta Airlines Amszterdam-Detroit járata ellen megkísérelt sikertelen terrortámadás hatására - közölte a Budapest Airport Zrt.
2009. 12. 29. 18:40
Három összeégett holttestet találtak abban a lakóházban, amely hétfő este égett le Hajdúszoboszlón. Bűncselekményre utaló nyom nem volt a helyszínen - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2009. 12. 29. 16:51
Holttestet találtak a Tiszában Tokajnál. A 32 éves helyi nő halálát az elsődleges orvosi vizsgálat megállapítása szerint vízbe fulladás okozta - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2009. 12. 29. 15:02
Olvasói sztorik