Kedd hajnalban egy drótkötél segítségével kiszakították helyéről a banai takarékszövetkezet atm-készülékét. Az elkövetők elmenekültek, ám a kocsijukból kiesett a bankautomata.
Jóval többet költene élsportra a Fidesz vezette kormány – derült ki a MOB elnöksége és a Fidesz-vezetés találkozója utáni sajtótájékoztatón. Orbán elvileg támogatja a 2020-as budapesti olimpia ötletét.
Enyhül az idő, az elmúlt zord, télies napok után. Szerdán is nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet, annak ellenére, hogy országszerte újabb csapadék érkezik és megélénkül a szél.
Egy nap alatt mintegy 70 centimétert emelkedett a Berettyó vízszintje Szeghalomnál, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) ezért másodfokú készültséget rendelt el a folyó torkolati szakaszán.
Új módszerrel próbálkoznak a trükkös tolvajok. Polgárőrnek adják ki magukat, és úgy jutnak be az idős emberekhez, hogy elhitetik velük, őket úgymond „kirabolták” és segíteni jöttek. Eközben a figyelmüket elterelik, így viszik el értékeiket.
Kedden délelőtt a több mint 100 fővárosi buszvonal közül 60-on ritkább a megszokottnál a követési idő, a reggeli adatok szerint 150-180-nal kevesebb jármű ment ki a forgalomba.
A zebrán gázoltak el egy 69 éves férfit a főváros XXI. kerületében kedd reggel, a gyalogost végtagsérülésekkel kórházba szállították - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
Hazahozták Magyarországra kedd hajnalban a Magas-Tátrában balesetben megsérült magyar hegymászókat. Egyiküket a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban, a másik férfit a tatabányai kórházban ápolják. Tavaly 14 turista halt meg a Magas-Tátrában.
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója keddre virradó éjjel, a tűzoltók az MTI tudósítójának jelentése szerint hét kocsival érkeztek a helyszínre. A lángokat hajnali fél hat körül tudták megfékezni, személyi sérülés nem történt, de a kár meghaladja a 100 millió forintot.
Akár a megmentőjét vagy a kollegáját segítheti az Év Tűzoltója címhez az, aki a Lánglovagok Egyesület pályázatán egy részletes indoklással bizonyítja, az általa jelölt lánglovag a 2009. éves, ezen keresztül az eddigi munkája alapján alkalmasnak talál erre a megtiszteltetésre.
A Népszabadság információi szerint egy, az MSZP-ben készített belső felmérés azt állítja: valamivel több mint ötven olyan egyéni körzet van, ahol reálisan mandátumhoz juthat a párt a tavaszi országgyűlési választáson.
Január első felében nem nyitnak ki a nógrádi múzeumok, a december 20-tól zárva tartó intézmények a fűtésszámlán és az egyéb rezsiköltségeken spórolnak - írja keddi számában a Népszabadság.
A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően kedden hajnalban gyenge havazás kezdődött az ország több területén. Este a déli és a keleti határ mentén ónos eső is lehet.