Számos tévhit él a gyülekezési joggal, a gyülekezési törvénnyel kapcsolatban, amelyeket megpróbál eloszlatni a legfrissebb ÉS-ben Széky János Akárki a házamban című cikkében.
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság (Ab) által csütörtökön jóváhagyott három kérdés mellett meg van a lehetősége annak, hogy a tandíjról is véleményt mondjanak a polgárok.
Az Alkotmánybíróság (Ab) döntése értelmében a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett hét népszavazási kérdés közül háromban megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Az MSZP szerint Orbánt a bosszú vezeti, Kóka pedig felveszi a kesztyűt, és győzelmet ígér.
Akár ötvenezer forintra is büntethető az, aki nem engedelmeskedik a jogszerűen intézkedő rendőrnek, azaz „passzív ellenállást” tanúsít – döntött a kormány. Az IRM államtitkára szerint a rendeletmódosítás célja az egyértelmű helyzet megteremtése.
Az idei télen tapasztalt mediterrán jellegű időjárás miatt Magyarországon a növényi kultúrák fejlődése 3-4 hetes előnyben van az egyébként szokásos fejlődési ciklushoz képest - mondta Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke.
Lévay Miklós és Lenkovics Barnabás jelölésében egyezett meg csütörtöki ülésén az Országgyűlés alkotmánybírót jelölő bizottsága – jelentette be Szili Katalin házelnök.
A Schöpf-Merei kórházat, az OPNI-t és a svábhegyi gyerekkórházat záratja be teljesen Molnár Lajos, három további intézmény munkáját pedig más kórház hasznosít majd. A kórházi struktúra változtatásával életbe lép az a rend is, hogy aki nem a számára kijelölt kórházba megy, annak százezer forintba is kerülhet az ellátás.
Ismeretlenek betörtek az MSZP pécsi irodaépületébe szerdáról csütörtökre virradóra, és több nagy értékű berendezést, pénzt és fontos iratokat elvittek – közölte a szocialisták városi irodavezetője.
Az Alkotmányíróság (Ab) honlapjára feltették a Fidesz és KDNP népszavazási kérelmei kapcsán hozott bírósági döntéseket: hétből legfeljebb öt kérdésben lehet népszavazás.
Ősszel több száz olyan hallgató lehet, aki nem kap majd szociális vagy tanulmányi ösztöndíjat, mert a hallgatói juttatásokról és térítésekről szóló kormányrendelet a mai napig nem jelent meg – közölte Miskolczi Norbert elnök.
A fideszes politikusoknak, úgy tűnik, nincs igényük a hasonlóan gondolkodó felelős értelmiség javító szándékú kritikájára – jelentette ki Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Heti Válasz című hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
A Fidesz elnöke egyelőre nem fogadta el az MDF elnökének meghívását, de Dávid Ibolya várja Orbán Viktort, hogy az új többség helyett az új jobboldalról beszéljen vele – közölte Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTV csütörtöki Nap-kelte műsorában.
Tűz ütött ki szerda este Budapest XII. kerületében a Böszörmény úton egy irodaházban, ahonnan a tűzoltók légzőkészülékkel felszerelkezve 18 embert mentettek ki.
Az Alkotmánybíróság tagjai ma írják alá a Fidesz-KDNP hét népszavazási kezdeményezésével kapcsolatos határozataikat, amelyek tartalmát a testület elnöke délután ismerteti.
Sem a szakminiszter, sem a tárca képviselője nem jelent meg azon a szerda esti fórumon, amelyet azután tartottak, hogy a HÖOK bejelentette: aláírásgyűjtést indítanak az orvoskarok hallgatói a rezidensképzés tervezett átalakítása miatt.
A Magyar Demokrata Fórum március 14-én emlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésére. A hivatalos megemlékezést Budapest belvárosában tartják.
Fizetési meghagyást bocsátott ki a Fővárosi Bíróság Toroczkai László ellen. A mintegy tízmillió forintos meghagyás kibocsátását a BRFK kérte az MTV székházostrom idején őket ért károk miatt.
Speciális szélcsatorna-laboratóriumában választják ki az M0-ás körgyűrű északi szakaszának azt az ideális nyomvonalát, amely a legkevesebb légszennyezéssel jár majd a környéken élők számára.
Mind a 13 magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség megalakíthatja országos önkormányzatát – állapította meg az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén.
A új többség nevében találkozót kezdeményeznek a Kossuth téri tüntetők a Fidesz elnökével, hogy március 15-e előtt tisztázzák politikai nézetkülönbségeiket.
A Tubesen megépülhet a NATO-radar, mivel a pécsiek népszavazásukon nem utasították el a lokátor felépítését - jelentette be a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.