Tizenkét órával a sztrájk megkezdése előtt bejelenti a munkabeszüntetést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), ha úgy dönt, hogy szükség van erre az akcióra - közölte a szervezet vezetője kedd reggel.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke eltörölné a kétszintű érettségit. Szabó Gábor a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a jelenlegi rendszer súlyosan rontja a felsőoktatás színvonalát.
Észtország lehet nagy valószínűséggel az eurózóna következő tagja - vélte Olli Rehn, a következő Európai Bizottság leendő pénzügyi és gazdasági felelőse.
A nagykőrúti villamosokon kívül mindössze a metrók, Budapest közigazgatási határáig a HÉV-ek és néhány buszjárat közlekedik holnap a BKV sztájk miatt. A Volánbusz is besegít a BKV-nak, de ennek ellenére is káosz várható kedden Budapesten.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén hitelesítette azt a népi kezdeményezésre vonatkozó aláírásgyűjtő ívet, amelynek célja, hogy önálló kisebbségként ismerjék el a bunyevác népcsoportot.
Szlovákia január végéig csökkenti a gázolaj forgalmi adóját, hogy segítsen a fuvarozók nehéz helyzetén - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn délután.
A keddre meghirdetett BKV-sztrájk előtt soron kívüli tájékoztatást kért az állampolgári jogok biztosa az igazságügyi és rendészeti minisztertől, valamint a BKV vezérigazgatójától, mennyiben teljesültek a sztrájkjoggal kapcsolatos korábbi javaslatai.
Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét és Bolla Tibort, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettesét.
Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész perbeszédében nyolc vádlottnak az MTV-székház három és félévvel ezelőtt ostroma miatt indult büntetőperben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn.
A BKV megtett mindent, hogy elkerülje a sztrájkot és megajánlotta a szakszervezeteknek azt, amit kértek - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy börtönőr ellen halált okozó testi sértés bűntette, kilenc másik büntetés-végrehajtási intézeti alkalmazott ellen egyéb bűncselekmények miatt emelt vádat a katonai ügyészség egy tavaly elhunyt kaposvári rab ügyében.