A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz mert a városi kórház mintegy kétszázzal több aktív ágyra számolt, mint a minisztérium.
Adósságai miatt felszámolják a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárat. A hitelezők ezidáig 308 millió forintos követeléssel jelentkeztek. A gyár 59 dolgozójának már ki is küldte az értesítést a csoportos létszámleépítésről.
Lemondásra szólította fel az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökét Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetőjénak álláspontja szerint Szigeti Péter politikailag elfogult a Fidesszel szemben.
Csupán a választók negyede támogatja a kormány megtartását, a relatív többség új választásokat vagy szakértői kormány felállítását szeretné– áll a Gallup közvélemény-kutatató cég felmérésében. A két nagy párt mellett jelenleg csak az MDF jutna be a parlamentbe.
A Fidesz szerint az emberek életébe kerül az, ha a Kispesttől távolabb lévő Kistarcsára szállítják az agyvérzéses betegeket. Ezért felszólítják Molnár Lajost, hogy a XIX. kerületi agyvérzéses betegeket a Szent István kórházban lássák el.
Az MSZP szeretné tudni, mikor kér bocsánatot Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a rendőrségtől. Erről Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.
Kulcsár Attila nem tett vallomást pénteken Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult büntetőperében a Fővárosi Ítélőtáblán.
A FigyelőNet szavazásának eredménye szerint olvasóink többsége azon az állásponton van, hogy nem szabad Demcsák Zsuzsát kormányszóvivőnek kinevezni. Mindössze 28,6 százalékuk áll a szóvivőjelölt mellett.
Sólyom László az országgyűlési biztosok kijelölése kapcsán sem egyeztet a pártokkal, annak ellenére, hogy megválasztásukhoz kétharmados többségre van szükség – tudta meg a Népszabadság. A köztársasági elnöknek hamarosan elő kell állnia személyi javaslataival.
Kismamák százai kapnak a napokban értesítést arról, hogy április elsejétől nem jogosultak a tb által finanszírozott egészségügyi ellátásra. A Népszabadság utánajárt: ez nem így van.
Több mint hetven kórház fenntartója nem akarja aláírni a z új finanszírozási szerződést az OEP-pel: jogi útra terelik az ügyet – tudta meg a Világgazdaság.
Augusztustól megszűnne Székesfehérvár legrégebbi világi iskolája, ugyanis beolvasztanák egy másik középiskolába. Az önkormányzat szerint az iskola-összevonás inkább csak adminisztratív, de vannak akik telekspekulációt sejtenek a háttérben.
A rendőrség 36 ezer embernek munkát adva az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, az idén 177 milliárd forintból gazdálkodik, ennek a pénznek 90 százalékát bérjellegű kiadások és járulékok kifizetésére fordítja - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági és igazgatási főigazgatója csütörtökön Szolnokon, a Hozam Klubban tartott előadásán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,68 pontos emelkedéssel 23 341 ponton zárt csütörtökön, az előző záró értékhez képest ez 1,21 százalékos erősödés. A részvénypiac nagy, 41,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek.
A főváros tulajdonában lévő Schöpfl-Merei Kórház eladását célzó pályázat kiírásának előkészítésére kérte fel csütörtökön a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága Demszky Gábort. Továbbá összevonnának három budai kórházat.
A 4-es metró munkaterületeinek kialakításával újabb két állomás építése kezdődött meg csütörtökön; a Rákóczi téren és a Népszínház utcánál – közölte a BKV Zrt. DBR 4-es metró projekt igazgatóságának sajtófőnöke.
Az AEGON Magyarország tudomására jutott információ szerint a cég két volt üzletkötője – az AEGON nevével visszaélve – vélhetően nagy összegű csalássorozatot követett el.
Béke van, nem okozhat semmiféle problémát az, hogy az államfő, a miniszterelnök és a házelnök is külföldön tartózkodik – véli Tölgyessy Péter alkotmányjogász.