Három ízben is támadás érte a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársait intézkedés közben a hétvégén - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet kommunikációs csoportja.
Az MSZP budapesti elnöke nem tud arról, hogy a párt fővárosi választási listáján Hagyó Miklóst a jelenlegi harmadik helyről hátrébb tolnák. A Népszabadság úgy tudja, hogy a BKV-botrányokkal gyakran összekapcsolt volt főpolgármester-helyettes nem kap dobogós helyezést a listán.
„Téved a Fidesz, ha azt hiszi, hogy térdre kényszerítheti Szlovákiát” – mondta Miroslav Lajcák a Fidesz magas rangú képviselőinek saját állítása szerint.
Áprilistól az Európai Unió országaiban várhatóan olyan építési szabályokat vezetnek be, amelyekkel a házak biztonságosabban ellenállnak majd a földrengéseknek, viszont drágábbak is lesznek – írja a Magyar Rádió honlapja.
Formálódik egy megállapodás, amely szerint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest a harmadik helyről a hatodik-hetedik pozícióba tolják vissza az MSZP fővárosi választási listáján - értesült a Népszabadság.
Orbán Viktor a leginkább megosztó politikus, mégis a Szonda Ipsos 2010 januári népszerűségi listájának első helyére került. Előkelő pozícióját a jelentős méretű Fidesz-tábor körében tapasztalható nagyfokú népszerűségének köszönheti - írta a Népszabadság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Paizs József MSZP-s országgyűlési képviselő, Szigetvár polgármestere vasárnap. Szocialista források szerint az 55 éves politikust este, otthonában érte a halál.
Már két halálos áldozata van annak a közúti balesetnek, amelyet január 8-án okozott egy horvát pártvezető Magyarországon. Az ügyben továbbra is halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik a rendőrségi vizsgálat.
Az orosz elnök szerint a moszkvai és a washingtoni szakértők már csaknem kidolgozták az új START-szerződést, a dokumentum 95 százalékával már elkészültek.
Emelkedik a „fagyriadó” szintje Romániában, mivel az országos meteorológiai intézet most már a narancssárga fokozat bevezetését fontolgatja a következő napokra várható rendkívül hideg időjárás miatt.
Több mint negyvenöt évi közös zenélés és megannyi nagyszerű siker után szögre akasztja hangszereit a legismertebb német heavy rock együttes, a Scorpions.