Belföld
39 fotó
Minden korábbinál több ember vett részt a jogegyenlőségi felvonuláson, amit a fotós kollégáink meg is örökítettek a kameráik segítségével.
2025. 06. 28. 20:36
Élő
Karácsony Gergely bejelentette, hogy vége az eseménynek, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Szabadság hídon vannak még ellentüntetők, akiket „még nem sikerült meggyőzni arról, hogy az élet lehet sokkal szebb".
2025. 06. 28. 20:26
Élő
Itt ma történelmet írtunk
2025. 06. 28. 20:23
Élő
A beszédeknek vége, a Carson Coma zenél.
2025. 06. 28. 19:54
Élő
A beszédeknek vége, a Carson Coma azonban még érkezik a színpadra.
2025. 06. 28. 19:52
Élő
A színpadon Rainer-Micsinyei Nóra színésznő, következett akit Lilu Marika for President álnevén konferált fel, és aki „őspannon, ómagor szeretettel" köszöntötte a jelenlévőket.
2025. 06. 28. 19:44
Élő
Angeli Andrea, a Budapest Pride önkéntese szólalt fel, aki tíz éve aktivistaként vesz részt a Pride szervezésében.
2025. 06. 28. 19:30
Élő
A rendőrség közleménye azt írja, hogy egy 15 éves kisfiú a Rudas fürdő közelében felmászott a korlátra, hogy jobban lásson, de leesett, és megsérült a feje.
2025. 06. 28. 19:26
Élő
Pogány Judit színművésznő József Attila Hazám című versét szavalta el, mögötte az Örkény Színház társulatának tagjai sorakoztak fel.
2025. 06. 28. 19:22
Élő
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is reagált egy rövid bejegyzésben a Budapest Büszkeség felvonulásra.
2025. 06. 28. 19:21
Élő
Kovács Patrícia színművésznő az egyenlőség fontosságáról beszélt Stonewall kapcsán.
2025. 06. 28. 19:16
Élő
Egyrészt sikerült leválasztaniuk a szélsőjobboldali tüntetőket a felvonulásról, pedig még szombat reggel is aggodalmat jelenthetett, hogy a hivatalos Pride útvonal és a mi hazánkos ellentüntetés keresztezte egymást.
2025. 06. 28. 19:15
Élő
Könnyűzenei produkciók után az Európai Parlament alelnöke, Nicolae Stefanuta (Zöldek/EFA, Románia) a szerelem ünnepéről beszélt, amit nem betiltani kell.
2025. 06. 28. 19:08
Élő
A Bartókkal párhuzamosan futó Budafoki úton is ugyanaz a helyzet, tömegek araszolnak hazafelé.
2025. 06. 28. 19:03
Élő
Nádasdy Ádám: Ezzel az emberek kifejezik, hogy nem értenek egyet a kormány agyament rendelkezéseivel
A résztvevők közt kiszúrtuk Nádasdy Ádámot is, aki szerint nagyon jó, hogy ennyien eljöttek, megsaccolni sem tudta, mennyien lehetnek.
2025. 06. 28. 18:57
Élő
A tömegről a menet végállomásánál leválók a Bartók Béla úton mennek a Móricz Zsigmond körtér felé, ahonnan már járnak a BKK járatai.
2025. 06. 28. 18:52
Élő
A Bartókon nem jár a villamos, ahogy az autósforgalom sincs.
2025. 06. 28. 18:51
Élő
„Nem a Pride-tól kell megvédeni a gyerekeket” - erről Bogádi Nikoletta aktivista beszélt, aki korábban saját maga is ellenezte a Pride-ot, de a gyerekei coming outja miatt jobb ember lett.
2025. 06. 28. 18:44
Élő
„Nyilván mindenkinek az a benyomása, hogy soha nem látott tömeg van, amit ráadásul a kormány szempontjából egy ki nem kényszerített hibával értek el” – értékelte a 24.hu kérdésére a Budapest Pride sikerét Fleck Zoltán jogszociológus, akit vacsora közben kaptunk el a Bartók Béla úton.
2025. 06. 28. 18:44
Élő
A Szent Gellért téren mozdulni is alig lehet, a tömeg a Bartókon és a Budafokin menetel előre a Móricz Zsigmond körtér felé.
2025. 06. 28. 18:41
Élő
Nagy a buli bent, gyerekek?
2025. 06. 28. 18:35
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 17:51 Most négy autó hajtott egymásba az M0-son
- 17:49 Máris bejelentette Kapitány István a Paks II. új vezérigazgatója
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 17:06 Spanyol kapitány: Elfogadhatatlan és tűrhetetlen volt az argentinok viselkedése
- 16:42 Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki
- 16:18 „Megöllek, így jár mindenki” – közölte a testvére fejét kaszával szétverő férfi
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 16:16 Közel 17 milliárdot kapott az előző kormánytól az NRÜ a háromnapos Atlétikai Világdöntő megrendezésére
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 15:46 Kapitány István: 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban a Suzuki
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 15:35 Kinevezték a Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottságait
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 11:23 Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
- 10:29 Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
- 08:09 Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA-val kötött megállapodást
- 09:50 Könnyek, buli és eufória – képeken a Pont Ott Parti
- 09:49 Magyar Péter leköpése után egy nappal a TEK vette át a miniszterelnök személyi védelmét
- 13:46 Tarr Zoltán: Orbán Viktor és Lezsák Sándor személyes közbenjárására kapott több mint fél milliárd forintot Hankóéktól a Magyar-Turán Alapítvány
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 14:17 Azonnali hatállyal menesztették az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatóit
- 07:54 A KNYF-ről belső e-mailben figyelmeztették Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt, hogy „ráéghet” az aranykonvojsztori
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
