Belföld

Balatonfüreden a turizmus fejlesztésén belül stratégiai cél a vitorlás-, a gyógy-, illetve a konferenciaturizmus fejlesztése. E cél megvalósítása érdekében határozott a városvezetés egy konferencia-központ megépítése mellett. Mint Pálfy Sándor mondta, a városban a három- és négycsillagos szolgáltatást nyújtó szálláshelyek száma 3-4 ezer közöttire tehető, amelyeket azonban a tavaszi,
2002. 05. 13. 09:43
Az elmúlt három évben, így tavaly is veszteséges Győri Keksz Kft., ha egészen kis mértékben is, de 2002-re már nyereséget tervezhetett. A társaság 2001. évi forgalma némiképp meghaladta az egy évvel korábbit, ugyanakkor az inflációs növekedés alatt maradt - tájékoztatta a Világgazdaságot a cég vezetése. (Az édességgyártó nem nevezte meg elmúlt évi forgalmát, a rendelkezésünkre álló a
2002. 05. 13. 09:39
A fogyasztói jogok kiterjesztéséről és uniós léptékű harmonizálásáról fogadott el javaslatot az Európai Bizottság. Brüszszel egységesítené a hitelbe vett termékek visszaválthatóságát, a címkézést és a műszaki cikkek kétéves garanciáját. A 2002-2006 közötti időszakra vonatkozó szabályozási tervezet május 21-én kerül a belső piac és a fogyasztóvédelem kérdéseiben illetékes miniszteri t
2002. 05. 13. 09:35
A múlt héten megalakult és a jövő havi parlamenti választásokig hivatalban maradó átmeneti francia kormány összeütközésbe kerülhet az Európai Unióval költségvetési tervei miatt - figyelmeztet a Financial Times. Jacques Chirac államfő ugyanis azt szeretné, ha hivatali idejének rövidsége ellenére Jean-Pierre Raffarin kormánya hozzálátna azoknak a jobboldali ígéreteknek a megvalósításáh
2002. 05. 13. 09:31
[FN, BBC] A világ vezető ipari országai, a G8-ak igazságügyi szakértői a kanadai Quebec mellett találkoznak, hogy a globális terrorizmusról tárgyaljanak. Ez lesz az igazságügyi szakértők első találkozója a tavaly szeptemberi amerikai események óta, amely egyben előkészíti a G8-ak vezetőinek júniusban esedékes csúcsértekezletét. Egy illetékes azt mondta, hogy a mostani megbeszélések a szervezett bűnözés és a terrorizmus közötti kapcsolatokra összp
2002. 05. 13. 09:30
[FN, BBC] Második hete sztrájkol a magasabb bérek miatt Németország legnagyobb szakszervezete, az IG Metall több mint 100 ezer dolgozója. A vita, amely az ország délnyugati iparvidékén kezdődött, mára kiterjedt Berlinre és a keleten lévő Brandenburgra is. A BBC európai üzleti tudósítója szerint a munkabeszüntetések kulcsfontosságú próbatételt jelentenek Gerhard Schröder német kancellár hatalmának, aki nem engedheti meg magának, hogy mérsékelt gaz
2002. 05. 13. 09:28
Tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma - áll a Gazdasági Minisztérium (GM) Világgazdasághoz eljuttatott közleményében. A Foglalkoztatási Hivatal adatai azt mutatják, az előző év azonos időszakához képest 34 ezerrel kevesebb az állástalan, a nyilvántartásban 349 ezer munkanélküli szerepel. Mérséklődött a fizikai és a korábban szellemi munkát végzők száma - 8,8, illetve 9,8
2002. 05. 13. 09:26
[FN, MTI-Eco] A Démász Rt. 2002 első negyedévében 1,02 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 52,36 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a cég a Magyar Tőkepiac hétfői számában. A nemzetközi számviteli elvek (IAS) alapján készített konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint a társaság energiaértékesítésből 15,67 milliárd forint árbevételre tett szert az első negyedévben, ez 5,66 százalékos növekedés a
2002. 05. 13. 09:25
Magyarország 1500 legnagyobb exportáló vállalatának körében romló üzleti kilátások és erősen csökkenő beruházási hajlandóság a jellemző. Egyebek között ez szűrhető le a Tárki hagyományos féléves felmérésének eredményéből. A kutatóintézet adatfelvételen alapuló elemzése szerint a nyereséges cégek aránya 10 százalékponttal csökkent, a várható beruházási aktivitást mutató index pedig 14
2002. 05. 13. 09:23
A választások óta jelentősen nőtt a Fideszbe belépők száma, ami még inkább igaz a Fidelitasra - tájékoztatták a Világgazdaságot a párt vezető politikusai. Szerintük mindez a tömegeket mozgósító kampánynak köszönhető. Erre hivatott reagálni, illetve a szerveződést megkönnyíteni a Fidesz alapszabályának tervbe vett módosítása: a javaslatot e heti ülésén vitatja meg az elnökség, s az a
2002. 05. 13. 09:21
Szanyi Tibort jelölheti az agrártárca politikai államtitkári posztjára az MSZP - értesült a Világgazdaság. A politikus 1990 előtt már dolgozott a tárcánál. Mellette szól, hogy angolul, németül és olaszul is beszél. Az ugyancsak esélyes Orosz Sándornak a mezőgazdasági bizottság elnöki széke juthat. Németh Imre agrárminiszter-jelölt nem kívánt nyilatkozni az FVM új vezetésének összetét
2002. 05. 13. 09:17
A Világbank határidő nélkül elnapolta azokat a tárgyalásokat, amelyeket a román kormánnyal folytat egy 300 millió dolláros hitelről, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is bejelentette, egyelőre nem hívható le a Bukarestnek megítélt 383 millió dolláros hitelkeret első részlete. A két rossz hír megkérdőjelezi a román kormány szavahihetőségét, és alááshatja a befektetők bizalmát - írja a
2002. 05. 13. 09:14
E hét végén, vagy a jövő hét elején jelenhetnek meg az első hirdetmények az állami földeladásokról, így a versenytárgyalások legkorábban június végén következhetnének. A jogosultaknak bánatpénzt kell fizetniük, a nyerteseket többfajta költség is terheli. A versenyeztetés kiadásait a földalap állja. Az agrártárca Kossuth téri székházának 484-es szobájában munkaidőben bárki megtekinthe
2002. 05. 13. 09:09
Egyelőre csak az élelmiszeripar, a bankszektor és a gépgyártás kész az EU-csatlakozásra a kelet-közép-európai térségben. A legsikeresebb országok bő egy évtized múlva érhetik utol a jelenlegi legfejletlenebb uniós tagállamokat. A gyors növekedés előfeltétele, hogy a privatizáció és a liberalizáció kiterjedjen az eddig zártabb ágazatokra is - hívja fel a figyelmet a McKinsey & Company
2002. 05. 13. 09:04
[FN, MTI-Eco] Az Antenna Hungária (AH) Rt. az idén az első negyedévben 1,39 milliárd forint adózott veszteséget könyvelt el - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde internetes oldalán hétfőn. A magyar számviteli elvek (HAS) alapján készített konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint a cég árbevétele 6,057 milliárd forintot tett ki 2002. január-márciusban. A belföldi forgalom 5,994 milliárd forint, az exportértékesítés 62,8 millió forin
2002. 05. 13. 08:56
[FN, InfoStart] Jasszer Arafat kész békében élni Izraellel. A palesztin elnök a CNN hírtelevíziónak adott interjúban kiemelte, úgy képzeli el a jövőt, hogy egymás mellett létezik az önálló palesztin és a zsidó állam. Arafat elítélte az izraeli polgári személyek ellen elkövetett palesztin merényleteket, és hozzátette mindent megtesz a terrorizmus leküzdéséért. Az Egyesült Államok hétfőn megerősítette a palesztin állam létrehozásának támogatását.
2002. 05. 13. 08:40
Agresszív lépésekre lenne szükség egy bagdadi rendszerváltáshoz, de az Egyesült Államok nem tervez Irak elleni katonai akciót - jelentette ki Colin Powell amerikai külügyminiszter. Közben folyamatos az orosz-amerikai stratégiai egyeztetés is. Az amerikai diplomácia vezetője pénteken adott interjút Washingtonban öt észak-európai lapnak. A stockholmi Dagens Nyheter szerint leszögezte:
2002. 05. 13. 08:30
A politikus ugyanolyan eladható termék, mint bármi más - így érthető, ha a politikusok, elsősorban a kormánypártiak megpróbálnak minél nagyobb befolyást szerezni a televíziókban, véli Margo MacDonald skót parlamenti képviselő, egykori újságíró. A sajtó ugyanis nemcsak teljessé teszi a demokráciát, de torzíthat is. "Nagy-Britanniában ugyanis a sajtónak jogszabályok írják elő, miként k
2002. 05. 13. 08:26
A pénteket is a hétvégéhez számító új, előre fizetett csomagot vezetett be a Westel Mobil Távközlési Rt. A Domino7 díjcsomagban pénteken, szombaton, vasárnap és az ünnepeken egész nap, valamint minden éjjel 22 órától reggel 7-ig tart a kedvezményes időszak, amely így a hét 168 órájából 108-ra kiterjed. Ilyenkor más westeles számot bruttó 20, pannonos vagy vodafone-os mobilt bruttó 45
2002. 05. 13. 08:20
Az arab olajtermelő országok miniszterei úgy látják, hogy a Kőolaj-exportáló országok Szervezetének (OPEC) nincs szüksége a nyersolaj-kitermelés mostani szintjének emelésére. Al Naszri, az Egyesült Arab Emírségek szakminisztere szerint azért sem, mert a készletek szintje a fejlett ipari országokban magas. Változásra az OPEC politikájában akkor lehet szükség, ha valamilyen drámai ford
2002. 05. 13. 08:15
A mobiltelefon szerves része életünknek, azt azonban kevesen tudják, hogy a GSM-rendszer nem csupán emberek közötti kommunikációt tesz lehetővé. Ahogy mi magunk felhívhatjuk családunkat, lehet, hogy az uszoda vagy az autóbusz, sőt még az üvegház is "telefonál" a karbantartóknak, a segélyszolgálatnak vagy a kertésznek. A Pannon GSM számos ilyen és ezekhez hasonló ipari alkalmazás megv
2002. 05. 13. 08:11
A svéd szociáldemokraták népszerűsége közel jár az 50 százalékhoz négy hónappal a választások előtt. A Ruab közvéleménykutató adatai szerint támogatottságuk növekedett az utóbbi hónapokban. A Göran Persson miniszterelnök vezette pártnak a Baloldal a koalíciós partnere a kormányban, amely közel tíz százalékra számíthat. A miniszterelnök népszerűsége sokat lendített a párt mutatóin - t
2002. 05. 13. 08:08
Hozzávetőleg fél tucat olyan mű szerepel a Nagyházi Galéria e heti aukcióján, amely a jelentős életmű fontos darabjának számít. Ez nem rossz arány az idei szezon átlagos színvonalát figyelembe véve - még inkább így van ez, ha arra gondolunk, hogy Nagyházi igazi erősségének a régi képeket tekintik. A mostani, XX. századi anyag azonban minőség szempontjából alighanem túltesz a galéria
2002. 05. 13. 08:01
Olvasói sztorik