Belföld

[FN, MTI-Eco] A brit Marks and Spencer áruházlánc kedden megerősítette azt a piaci várakozást, hogy túljutott a nehezén. Egész évi adózatlan profitja 34 százalékkal nőtt, három év óta először ilyen erőteljesen. A márciussal zárult 2002-es üzleti évben a M and S egyszeri tételek előtti adózatlan profitja 646,7 millió font volt, az előző pénzügyi évben elért 494,8 millió font helyett. Eladásai 3,8 százalékkal 7,6 milliárd fontra bővültek, ezen belü
2002. 05. 21. 13:20
[FN, MTI] Az MSZP képviselőcsoportjának ülésén elfogadták azt a javaslatot, amelyet a frakcióvezető terjesztett elő a médiakuratóriumokba delegált tagokról és tisztségviselőkről. Az előterjesztésben Lendvai Ildikó azt javasolta, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségébe alelnöknek Kocsis Andrást, tagnak Gombár Józsefet, az ellenőrző testületbe pedig Fehér Zsuzsát delegálják. Az indítvány szerint a Hungária Televízió Közalap
2002. 05. 21. 13:04
[FN, MTI-Eco] Oroszország ipari termelése áprilisban 4,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A múlt év azonos időszakához viszonyítva azonban az ipar termelése áprilisban éppen 4,3 százalékkal volt nagyobb. Márciusban 3,7 százalékos volt a tizenkét havi növekedés. Az orosz állami statisztikai bizottság kedden közzétett adatai szerint az év első négy hónapjában az ipari termelés 3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
2002. 05. 21. 12:52
[FN, MTI] Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke azt javasolja Orbán Viktor ügyvezető miniszterelnöknek, hogy intézkedjen a volt kormányfő és titkársága elhelyezéséről szóló, május 15-i kormányhatározat visszavonása ügyében - derül ki a házelnök leveléből. Sajtóhírek szerint a kormány legutóbbi ülésén született határozat szerint a leköszönő miniszterelnöknek mindenképpen a Parlament épületében kell irodát biztosítani. Szili Katalin a d
2002. 05. 21. 12:40
[FN, MTI-Eco] Az oroszországi polgárok évente legalább 37 milliárd dollárt költenek csúszópénzek kifizetésére. Ez derült ki a moszkvai INDEM politológiai alapítvány kedden közzétett felméréséből. Az intézet két évet szentelt az oroszországi korrupció kutatására. Georgij Szatarov, az alapítvány igazgatójának közlése szerint az oroszok a legtöbb kenőpénzt az egyetemi felvételikért fizetik - évi 450 millió dollárt. A jelentés szerint nemcsak a korru
2002. 05. 21. 12:27
[FN, euro.hu] A németek több mint fele, 61 százaléka többször tér be az olcsó diszkontboltokba az euró január 1-i bevezetése óta. A bielefeldi Emnid közvélemény-kutató felmérése szerint a németek 59 százaléka az év eleje óta jobban szemmel tartja, hogy melyik bolt tart árleszállításokat. A megkérdezettek 40 százaléka pedig a minőségi árucikkek helyett most inkább az olcsóbb, nem márkás cikkek felé fordult. A felméréséből kiderül az is, hogy minde
2002. 05. 21. 12:16
[FN, euro.hu] Edmund Stoiber, Bajorország miniszterelnöke, konzervatív kancellárjelölt Törökország EU-csatlakozásának veszélyére figyelmeztet. A londoni német nagykövetségen Stoiber elismerte, hogy Törökország fontos NATO-tag, és Németországnak különösen baráti kapcsolatra kell törekednie az európai-ázsiai országgal. "Azonban ez nem jelenti azt, hogy Törökországnak az EU tagjának kell lennie" - idézi a német politikust a Financial Times.
2002. 05. 21. 12:03
A kilencezer pontos "álomhatár" sikertelen ostromát követően több mint kétszázalékos eséssel zárta a hetet a korábbi lendületét elvesztő, a nemzetközi árral szemben haladó BUX.
2002. 05. 21. 11:55
[FN, MTI] Két órás figyelmeztető sztrájkba kezdett az olasz tulajdonú diósgyőri Pezzaioli és Best Kft. 120 dolgozója kedden délelőtt 10 órakor. Bodnár József, a Vasas Szakszervezeti Szövetség területi titkára az MTI-nek elmondta, hogy a kamion-felépítményeket készítő olasz társaság több mint 2 évvel ezelőtt vásárolta meg a Diósgyőri Gépgyár volt fegyvergyártó részlegének üzemcsarnokait, azonban a termelő munka megkezdése óta nem biztosítják a leg
2002. 05. 21. 11:53
[FN, MTI] Kudarcot vallott a skót David Mill kísérlete, hogy a világon elsőként egyedül, segítség nélkül jusson el az Északi-sarkra. A 34 éves férfit hétfőn repülőgéppel mentették ki a sarkvidékről, ahol a múlt héten akadt el. Megmenekülése céljából Mill saját kezével vájt egy 320 méteres leszállópályát a jégbe, és hordozható számítógépe, valamint mobiltelefonja segítségével küldött róla képeket a pilótának - jelentette az AP. A skót kalandor két
2002. 05. 21. 11:50
[FN, MTI-Eco] Az orosz legfelsőbb bíróság kedden elutasította az atomügyi tárca semmisségi kérelmét, így jogerőre emelkedik az a február 26-i döntés, amely megtiltotta a kimerült fűtőelemek visszaszállítását Oroszországba a paksi atomerőműből. Az ügyben a szibériai Cseljabinszkban működő "Nukleáris biztonságért" egyesület nyújtott be keresetet, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom oroszországi szervezetének támogatásával. Pakson azt köz
2002. 05. 21. 11:41
[FN] Nagy-Britanniában áprilisban meglódult az infláció, miután az alacsony kamatok költekezésre késztették a lakosságot. A hivatalos adatok alapján az év negyedik hónapjában 0,7 százalékos inflációt mértek havi szinten, míg éves összevetésben 2,3 szézalék volt a fogyasztói árindex. Márciusban a havi drágulás 0,4 százalékos volt. •
2002. 05. 21. 11:28
[FN, FT.com] Az Európai Unió vezetői komoly megszorító intézkedéseket fontolgatnak a nem együttműködő fejlődő országokkal szemben. Mindezt annak érdekében tennék, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlást. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Spanyolország is támogatja a brit miniszterelnök javaslatát, és megígérte, hogy a következő hónapban esedékes sevillai csúcson az elsők között szerepelteti a témát. •
2002. 05. 21. 11:02
[FN, Uno.hu] Hétfőre virradóra ismét tüzérségi párbaj robbant ki India és Pakisztán között, a vitatott fennhatóságú Kasmírt kettéosztó határvonal mentén. Immár a negyedik nap ismétlődnek a nehéz fegyverekkel is vívott tűzpárbajok. Egy indiai katona és három muzulmán fegyveres meghalt hétfőre virradóra Kasmírban. •[Uno.hu]
2002. 05. 21. 10:54
[FN, Uno.hu] A felsőoktatási intézményekben továbbtanulók közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgáival folytatódik keddtől az idei matúraidőszak, a tavalyi csaknem 48 ezerrel szemben idén mintegy 51 ezren számolnak be tudásukról. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) tájékoztatása szerint a csütörtökig tartó írásbelik a matematika, francia és fizika vizsgákkal indulnak. Roberts Éva, az OFI munkatársa közölte: matematikából a tavalyi év
2002. 05. 21. 10:48
[FN, Uno.hu] Szisztematikus volt a móri bankrablás ügyében történt eddigi nyomozás - mondta Garamvölgyi László az ORFK kommunikációs igazgatója az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában. Elmondása szerint egy ilyen súlyos ügyben nem lehet 10 nap alatt számon kérni az eredményt a rendőrségtől. •[Uno.hu]
2002. 05. 21. 10:45
[FN, Uno.hu] Nem lesznek égő barikádok, könnygáz, követ dobáló tüntetők az amerikai elnök látogatása alatt - ígéri a német rendőrség. A szervezet tízezer tagja biztosítja George W. Bush, amerikai elnök szerdai 19 órás berlini látogatását. Bejelentkezett a szélsőbal is, amelynek tagjai Bush kiűzését, és nagy csatát ígérnek. •[Uno.hu]
2002. 05. 21. 10:36
[FN, BBC] Ariel Saron izraeli miniszterelnök menesztette kormányának négy miniszterét, aki nem volt hajlandó támogatni az államháztartás új szigorú megszorításait. A takarékossági intézkedések célja a palesztinok elleni offenzíva költségeinek fedezése. Mind a négy miniszter annak az ultra-ortodox Sász pártnak a képviselője, melynek alapvető szerepe volt abban, hogy a gazdasági intézkedéscsomag tervét a Tel Aviv-i parlament leszavazta.
2002. 05. 21. 10:26
[FN, MTI-Eco] Francia médiaértesülések szerint a Vivendi részvényének utóbbi időben elszenvedett veszteségei miatt az igazgatótanács néhány tagja felvetette a média-, telekom- és közüzemi konszern faldarabolásának a lehetőségét. A Vivendi árfolyama a Seagram céggel történt mergert követően 2000 óta 70 százalékkal esett. A terv szerint a média üzletág, beleértve az Universal Studios, az Universal Music cégeket, valamint a kábeltelevíziós és a kiad
2002. 05. 21. 10:19
[FN, MTI-Eco] A német ipar forgalma - az építőiparral együtt - márciusban 111,6 milliárd euró volt, 9,2 százalékkal kisebb, mint tavaly márciusban - jelentették kedden a szövetségi statisztikai hivatalban. Az elő negyedévben a német ipar forgalma 5,5 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest. A német iparban március végén 6,237 millió ember volt bérlistán, 2,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly március végén. Az első negyedévben a fog
2002. 05. 21. 10:13
[FN] Csökkenő árakra számítanak kedden a budapesti részvénypiacon a megkérdezett tőzsdei szakértők. Kedden 43,74 ponttal alacsonyabban, 8589,19 ponton nyitott a BUX. A tőzsde DJIA indexe 123,58 pontos (1,19 százalékos) veszteség után 10229,50 ponton zárt, míg a Nasdaq piac Composite indexe 39,80 pont (2,29 százalék) veszteséggel 1701,59 ponton. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe
2002. 05. 21. 10:04
[FN, MTI-Eco] Az építőipari termelés volumene 2002 márciusában a munkanaptényezővel kiigazítva 31,7 százalékkal haladta meg a 2001 márciusit, míg az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 2,6 százalékkal volt magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. A kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés márciusban 27,3 százalékkal, az első negyedévben pedig 23,4 százalékkal emel
2002. 05. 21. 09:57
[FN, MTI-Eco] A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg többlete 28 millió euró volt márciusban, az első negyedévi hiány 560 millió eurót tett ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel. A korábban közölt előzetes adatok szerint az idén márciusban a többlet 32 millió euró volt. A folyó mérleg az idén februárban 198 millió euró hiánnyal zárt. A hiány 2001 márciusában - a visszamenőleg módosított folyó mérleg alapján - 48 m
2002. 05. 21. 09:43
[FN, MTI-Eco] Második üzleti évét zárta rekord profittal a japán Nissan Motor Co. járműgyártó. A hétfői tokiói eredményjelentés szerint a cég - amelyben 44,4 százalékos részesedése van a francia Renault-nak - 489,22 milliárd jen (3,89 milliárd dollár) konszolidált működési profitot termelt tavaly, 68,5 százalékkal többet, mint az előző évben. A nettó haszon 12,4 százalékkal 372,26 milliárd jenre emelkedett. A részvényenkénti tiszta haszon 92,61 j
2002. 05. 21. 09:40
Olvasói sztorik