Belföld
Élő
Vitályos Eszter és Gulyás Gergely elhagyta a pódiumot, így búcsúzunk mi is.
2024. 10. 16. 12:29
Élő
Gulyás szerint árfolyam- és kamatügyben a jegybank az illetékes, a kormánynak az legfontosabb, hogy nagy kilengések ne legyenek az árfolyamban.
2024. 10. 16. 12:28
Élő
Az Economixnak a miniszter elmondta, hogy továbbra is az egymillió forintos bruttó átlagbér a kormány célja, hamarosan megneveznek egy céldátumot is.
2024. 10. 16. 12:24
Élő
Orosz állami hírügynökségnek nyilatkozott Szijjártó a szentpétervári útja során, majd azt mondta, kiforgatták a szavait a NATO-ról és a háborúról tett nyilatkozatában: lettek-e ennek diplomáciai következményei?
2024. 10. 16. 12:15
Élő
Jó, hogy Magyarországnak nem segítettek '56-ban, mert mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok – mondta a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatója.
2024. 10. 16. 12:05
Élő
A Mandiner megkérdezte Gulyástól, hogy kizárhatják-e Magyarországot Schengenből?
2024. 10. 16. 11:55
Élő
Gulyás a kecskeméti repülőtéri NATO-bővítéssel kapcsolatban elmondta, ha valóban felmerülne, hogy amerikai atombombázók állomásozzanak itt, abban előbb kikérnék a parlament véleményét.
2024. 10. 16. 11:42
Élő
A kormány pályafelújításra és vasúti járműbeszerzésre kétmilliárd eurót fog elkölteni a következő néhány évben, az ÉKM-ben vannak erre kész tervek is.
2024. 10. 16. 11:29
Élő
A lakhatás egyre nagyobb gondot jelent a megyei jogú városokban is, de ez leginkább még mindig budapesti probléma.
2024. 10. 16. 11:28
Élő
Magyar Péter egy közelmúltbeli Magyar Infón ejtett el egy mondatot a Magyarországnak járó uniós források kapcsán.
2024. 10. 16. 11:24
Élő
Eddig is az volt a gyakorlat, hogy a nemzeti konzultációt előbb lebonyolították, és utána közölték, hogy pontosan mennyibe került.
2024. 10. 16. 11:20
- 03:38 Feczkó Tamás a Kecskemét elleni vereségről: Magunkat végeztük ki
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 16:33 Még az Arsenal-szurkolók is Szoboszlai Dominikot dicsérik
- 15:02 Fidesz: Sonnevend Pál nem lehet az Alkotmánybíróság elnöke
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 15:10 Már öten találtak szöget, csavart, drótot és tűt a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és Péteriben – büntetőeljárás indult
- 15:17 Tarr Zoltán megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaház élén
- 16:07 Ókovács Szilveszter reagált a menesztése hírére
- 16:20 HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást
- 16:53 Magyar Péter: Vége Ókovács Szilveszter rémuralmának
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
