A következő élő közvetítés része Magyar Péter: Fél évvel ezelőtt ez az ország választott, nem pártot, hanem jövőt

Magyar Péter: Deák Dániel, a messze földön híres anatómiaszakértő

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A miniszterelnök azzal folytatta, a kormányváltás okozta eufória kötelezi őket, hogy jobban, tisztességesebben csinálják, mint az elődök. Hangsúlyozta ugyanakkor: hat hónap nem fogható 16 évhez, de a romeltakarítás mellett építeniük is kell, a társadalmi igazságtalanságok felszámolása pedig nem várhat. Megjegyezte továbbá azt is, hogy mostanra szabad lett a vita, itt mondva köszönetet mindenkinek, aki követi a magyar közéletet, vitatkozik, és részt vesz annak formálásában.

Magyar aztán az ellenzéki padsorok felé fordulva azt mondta: „Most azok jajgatnak, akiktől ezt a rendszert örököltük. Szégyelljék magukat!” – majd felidézte, hogy épp a katát korábban eltörlő Fidesz aggódik a kata miatt. És a Fidesz az, amely jelenleg rettentően aggódik a közmédia függetlensége miatt, az egykori megafonosok aggódnak a sajtó szabadságáért.

Nem érzik ezt szánalmasnak és nevetségesnek, kedves fideszes és KDNP-s képviselők?

– szegezte nekik a kérdést, majd „messze földön híres anatómiaszakértőként” jellemzett egy egykori fideszes propagandistát, mint kiderült, Deák Dánielt, aki a miniszterelnök szavai szerint még mindig egy háttérintézmény fizetési listáján bujkál.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik