Mikor járt utoljára Ózdon?

Úgy három hete.

Mi volt a legmeglepőbb kérés, amellyel a kormánybiztosi kinevezése óta ott vagy máshol előállt valaki, hogy intézze el?

Már a kérdésében benne van az az alapfeltételezés, hogy akik hatalomra kerülnek, azok egyenként intézik el az emberek személyes ügyeit. És valóban azt gondolom, hogy Magyarország így működik egyelőre. Ez egyfajta szocializáció eredménye. Úgy nőttünk fel ebben a társadalomban, hogy mindig volt egy hatalom, amelyik leuralta az embereket, de amelyiktől közben követelni is lehetett. Ez a dinamika.

Van egy kéréstípus, amely szerintem nagyon pontosan megmutatja, mi mozog az emberekben: „Kriszta, te ott ülsz a miniszterelnök mögött egész nap. Kérjél már nekem egy lakást”. Sokat elmond ez arról, hogyan gondolkodunk a politikusokról, és hogyan nevelődtünk bele abba, hogy feudalizmus, függőségi és urambátyám-viszonyok vannak. Az egész választási kampányunk és minden ígéretünk arról szólt, hogy ezt megváltoztatjuk, de ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni.

Erre a kérdésre mi a válasza?

Ilyenkor hosszú társadalompolitikai választ adok a demokráciáról. Elmondom, hogy éppen azt szeretnénk megváltoztatni, hogy ne a kapcsolatrendszer és a „tűzhöz való közelség” döntse el, kinek intézik el az ügyét. Azt szeretnénk, hogy mindenki egyenlően férjen hozzá a javakhoz. Olyan államot akarunk, amely megteremti ehhez a kereteket, és olyan szolgáltatásokat, intézményeket épít, amelyek nem egyeseknek adnak kivételezett hozzáférést, hanem képesek válaszolni az emberek szükségleteire.

Ha még mindig a Van Helyed Alapítvány vezetőjeként dolgozna, lenne olyan kérés, amelyre másképp válaszolna, mint most, kormánybiztosként?

Ez már egy másik szint. Nagyon sokféle emberrel találkozom. Az egyéni kérés a legegyszerűbb civil szint. A másik szint a szakértőké, a szakembereké és a civileké. Már a kormányra kerülésünk előtt is nagy volt az aktivitás, sokan ajánlották fel az önkéntes munkájukat és a szaktudásukat, és most is rengeteg ilyen megkeresést kapok. Ezeket azért nehéz kezelni, mert a részvételiség intézményi rendszerét az elmúlt években lebontották. Pedig a képviseleti és a részvételi demokráciának együtt kell működnie.

A képviselőt megválasztják, felelősen dönt a parlamentben, később pedig elszámol a döntéseivel, de ehhez nagyon sok tudást kell megszereznie, és sok közös gondolkodásban kell részt vennie. Ebbe a civilek is be tudnak kapcsolódni. A most érkező felajánlások valójában szakpolitikai javaslatok, de egyelőre töredezetten jutnak el hozzánk. Rendszerszinten kell becsatornáznunk őket. Ezt csak kormányon lehet elkezdeni felépíteni, korábban erre nem volt mód.

Vegyünk egy konkrét példát. Egy mélyszegénységben élő, hatgyermekes, nem roma családanya bántalmazó környezetben él. Az ő szempontjai miként jelennek meg a döntéshozatalban, és hova szeretnének eljutni?

Mi valóban működtetjük a képviseleti demokráciát. Van valódi Országgyűlés, és nem rendeleti kormányzás folyik. Az Országgyűlés az egyik terepe annak, hogy az egyéni és civil vélemények, problémák és javaslatok teret kapjanak. A képviselőn keresztül jutnak el ezek az ügyek a döntéshozatalig. Az én képviselői irodámban esetmenedzserekkel dolgozom. A beérkező ügyeket és problémákat rendszerezzük: vannak rendszerszintű, önkormányzati szintű és egyéni megoldást igénylő esetek. Az esetmenedzserek segítenek a választóknak eligazodni a helyi szolgáltatások között, és megtalálni, melyik szintre tartozik a problémájuk. Az ügyeket összegyűjtjük, így akár egy előterjesztéshez is muníciót kaphatunk belőlük. Egyedi problémákból rendszerszintű problémákra lehet következtetni. A fővárosi közbiztonság ügye jó példa erre, mert ott konkrét kutatásokat is végzünk.

Sokan azt hiszik, hogy szólnak Krisztának, ő pedig elintézi. Ehelyett annak épül ki a struktúrája, hogyan jut el egy probléma a képviselőtől a szakmai kabineteken és bizottságokon, majd a politikai államtitkárságon át a kormányhoz, és miként lesz belőle képviselői előterjesztés vagy törvénymódosítási javaslat.

Más országgyűlési képviselők is így foglalkoznak a hozzájuk érkező ügyekkel?

Ez a képviselők feladata. Most tanuljuk, hogy módszertanilag hogyan oldjuk meg a felmerülő kérdéseket. A frakción belül én is megosztom ezt a módszertant, de az is formálódik, hogyan kapcsolódjanak be ebbe a Tisza-szigetek. Ez deliberatív, közös gondolkodáson alapuló folyamat, amelyben egymástól is tanulunk.

A Sziget-mozgalom tagjait nem szabad pártkatonákként kezelni

Éppen a Tisza-szigetek irányából érkeztek az utóbbi időben olyan jelzések, amelyek szerint elégedetlenség van a társadalmi igények becsatornázásával. A szigetek tagjai közül sokan személyes kockázatot vállaltak a kampányban. Közben helyi, önkormányzati szinten sok helyen a régi vezetők maradtak, akik nem feltétlenül barátságosak velük. Nem mindenki érezheti magát biztonságban. Erről mit gondol?

Ez nem csak a Tisza-szigetekre vonatkozik. Egy rendszerváltás nem száznapos vagy három hónapos folyamat, hanem nagyon hosszú. Ehhez képest szerintem elképesztően gyorsan történnek az események.