Belföld

Egy fiatal férfi meghalt, a húga és annak hétéves gyermeke nagyon súlyosan megsérült a Szakcsnál történt balesetben

Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki halálos balesetet okozott két évvel ezelőtt egy családi rendezvény után. Tolna Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a  77 éves férfi egy családi ünnep után közepes alkoholos befolyás alatt élettársa 31 éves fiát, 29 éves lányát és annak 7 éves gyermekét vitte haza.

Szakcs és Kocsola között egy jobbra ívelő kanyarban a megengedett 90 helyett 123-127 kilométer/óra sebességgel hajtott, a gépkocsi a bal oldali padkára sodródott, megperdült és egy fának ütközött

A sofőr és a mellette ülő férfi használták a biztonsági övet, a hátsó ülésen ülő nő és gyermeke azonban nem, illetve gyermekbiztonsági rendszer sem volt a kocsiban. A fiatal férfi a helyszínen meghalt, a hátsó ülésen utazó nő maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást eredményező sérüléseket, gyermeke 10-12 hónap alatt gyógyuló, míg a vádlott könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség börtönbüntetést kért a halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt férfira azzal, hogy tiltsák el a közúti járművezetéstől.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik