Fordítottam neki, miközben ettünk csevapot, ittunk pálinkát és hallgattuk a zenét. Nem beszéltünk politikáról, nem kérdeztem a választásokról. Arról beszéltünk, milyen rendezett vidék Nyugat-Szerbia, és milyen vendégszeretőek az emberek – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Orbán Viktor építésze, Taraczky Dániel azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerültek a volt miniszterelnökkel a szerbiai trombitafesztiválra.
Nincs bunker vagy trezor
Taraczky az interjúban beszélt arról is, hogy habár nem tudja, hogy a volt kormányfő visszatér-e a politikába, de nem olyannak ismeri, „mint aki könnyen feladná”. Hatvanpuszta tervezője továbbá leszögezte:
Szeretném, ha egyszer megnyílna a közönség előtt Hatvanpuszta, mert akkor kiderülne, hogy éppúgy, mint a Karmelita esetében, szó sincs értelmetlen luxusról, és – ahogy mindenki megkérdezi – nincs bunker vagy trezor sem. Az elhíresült könyvespolc mögül nyíló helyiség is csak egy borospince.
Az építész állítása szerint „nehéz elhinni, de száz százalékig Orbán Győzőé a projekt”. „Az ő álma volt, hogy ezt a helyet, amihez már gyereként kötődött, megmentse az enyészettől. Az eredeti ötlet az volt, hogy olyan gazdaságot építünk fel, ami megoldja száz ember zöldség- és gyümölcsellátását. S ezt meg is csináltam: az egyik istállóépületben van a feldolgozó, az aszaló, és vannak zöldségtárolók” – fogalmazott.
A Hatvanpusztára ráégett puszta-Versaille kifejezéssel kapcsolatban úgy szólt: „Minél nagyobbat képzel el valaki, építészként annál jobban tudok érvényesülni. A versailles-i jelzőt viszont visszautasítom.”
Most is azt mondom, hogy értéket teremtettünk: egy romból lett egy használható épület.Ha Győző bá’ nem áll bele, már lehet, hogy összeomlottak volna, és nem lenne miről beszélni.
Árulja a portékáját
Taraczky beszámolt arról is, hogy a választások óta harminc embert el kellett küldeni a stúdióban, de állítása szerint „nem az Orbán-rendszer bukása miatt, hanem azért, mert kifutott a Néprajzi Múzeum, a Citadella, Hatvanpuszta tervezése”. Az építész úgy fogalmazott:
Tudom, hogy rám égett, hogy Orbán építésze vagyok, és azt gondolják, hogy a miniszterelnök közbenjárására kaptam munkákat. De szó sem volt erről, mindenért megdolgoztam. Ezután is ezt fogom tenni. Négy pályázatot adtam be múzeumok tervezésre Dániában, Tunéziában, Franciaországban és Németországban; most folyik egy koreai pályázat. Járok vásárokra, ott állok a standon, és árulom a portékámat.
Hadházy Ákos korábban panaszt tett Taraczky ellen, mert a hatvanpusztai birtokon a védett, 19. századi majorsági épületet teljesen elbontották. A Magyar Építész Kamara etikai-fegyelmi bizottsága 2026 májusában első fokon megállapította, hogy Taraczky jogszabályt és szakmai etikai szabályokat sértett, egy évre felfüggesztette kamarai tagságát, 800 ezer forintos bírságot és eljárási költséget szabott ki rá.
