Belföld

Megúszta a letartóztatást a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon

Országos Katasztrófavédelem
Országos Katasztrófavédelem

Megúszta a letartóztatást az a 18 éves fiatal, aki halálra gázolt egy elektromos kerékpárral szabályosan közlekedő középkorú férfit Siófokon. A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint ugyanis a bíróság az ügyészi indítványtól eltérően csak bűnügyi felügyeletbe helyezte a tragédiát okozó férfit.

A főügyészség közleménye szerint a férfi aznap délután személygépkocsijával a megengedett sebességet lényegesen túllépve közlekedett a Balaton-parti városban, és elütötte az elektromos kerékpárral szabályosan haladó sértettet, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Legalább százzal mehetett negyven helyett

A Kaposvári Járási Ügyészség szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel indítványozta a sofőr letartóztatását. A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája részben helyt adott az indítványnak, és szökés veszélye miatt egy hónapra, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett, a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az ügyészség a bíróság végzésével szemben fellebbezést jelentett be, amelyről másodfokon a Kaposvári Törvényszék dönt.

A balesetet egy 18 éves enyingi fiatal okozta, aki két hónapja szerezte meg a jogosítványát. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerint a Mercedes akár 140 km/óra sebességgel is száguldhatott a tragédia előtt. Az ügyben Vitézy Dávid miniszter is megszólalt. 

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik