Úgy képzeltem, hogy a lakása amolyan műemlék jellegű: antik bútorokkal, festményekkel és nagy klasszikus történelmi épületek makettjeivel.
Hazahozom a munkát, de nem tárgyak formájában. Ez a dédszüleim lakásából származó szekrény az egyetlen családi bútor, amit őrzök a régi időkből, és ami ér is valamit. Bár nem lehetne múzeumi darab, de azért egy jobb polgári lakásban elmegy.
Lázár János hódmezővásárhelyi otthonában jó néhány értékes festmény van. Batthyány Gyula, Hatvany Ferenc, László Fülöp képei többek közt.
Jó festők, ráadásul kettő közülük nemes. Batthyány Gyula a nagy arisztokrata család tagja, a Hatvanyak cukorból meggazdagodott bárói família, László Fülöp pedig az angol uralkodóháztól a brit arisztokráciáig mindenki portréját megfestette. Ebből látszik, hogy Lázár nemcsak művészi ízlésvilágban vonzódik ehhez a korhoz, de tetszenek is neki a nemesi allűrök. Minden bejön neki, ami az uralkodói világhoz kötődik. Nem Czóbelt vagy egy nagybányai festőt keresett magának, hanem ehhez az elegáns, arisztokrata világhoz kötődő alkotókat. Amúgy László Fülöp képéről Lázár azt állította, hogy nem az eredeti. Meg is lepődtem, hogy ott látom, hiszen az ő falánál jóval illusztrisabb helyre való.
Hol lehet ilyen festményeket vásárolni?
Leginkább árveréseken, ahol könnyedén megszerezhetők.
Ehhez képest Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy Lázár rendszeresen elvitt tőlük bútorokat és egyéb műtárgyakat, ahogy más miniszterek, sőt Novák Katalin és Sulyok Tamás is.
Az, hogy Cselovszki Zoltán most így nyilatkozik vezető fideszesekről, igencsak furcsa. Ha Bayer Zsolté a Fidesz ötödik számú párttagkönyve, akkor övé a hatodik. És most épp áldozatnak akarja magát beállítani.
Úgy fogalmaz: fogy körülötte a levegő, és „teljesen egyértelműen van egy nagyon erős szándék arra, hogy engem tegyenek hibássá azért, mert a rekonstrukció eddig nem történt meg.”
Ez nevetséges, mivel ő a Fidesz igazi, kipróbált káderei közé tartozik. Már Rogán V. kerületi polgármestersége idején főépítészként is agymenés volt, amit csinált. Ezen kívül ő volt a Fidesz által összetákolt csúcsintézmény, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, később sok más pozícióba is őt ültették. Majd az Iparművészeti Múzeum élére helyezték, amihez a végzettsége sincs meg, hiszen építész.
Viszont korábban nem beszélt olyanokról, hogy Lázár János, más miniszterek és köztársasági elnökök jártak hozzájuk bútorokért, szőnyegekért, műtárgyakért. Nagy Ervin döntése nyomán szolgáltatták vissza nemrég ezeket az Iparművészeti Múzeumnak. Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter pedig arról írt, hogy minden múzeumtól bekérték a nem közgyűjteményekben lévő műtárgyak listáját. A Szépművészetitől kapott leltár alapján onnan például 1293 alkotást vittek el állami intézményekbe: az Országgyűlés Hivatalába, az Alkotmánybíróságra, a Sándor-palotába vagy a Kúriára.
Ez nem normális, sőt őrület. És van még egy bónusz. Az Iparművészeti Múzeum nagycsarnokának előterében állt egy embernagyságúnál is nagyobb, domborított rézszobor, Jungfer Gyula műve. Ezt egy idő után hiába kerestem, egyszerűen eltűnt. Aztán, miután átkerültem az Alkotmány utcai Lázár-minisztériumba, mit látok? Ott a szobor. És ezt mégis miért? Hisz egy kovácsmestert ábrázol, neki mi köze van az építészethez vagy a közlekedéshez?
Talált magyarázatot?
Vannak emberek, akiknek ugyan imponál a magas kultúra, de nincs szellemi hozzáférésük. Ez a klasszikus újgazdag, felkapaszkodott, kimosakodott, családi háttér nélküli embertípusra jellemző. Ez utóbbi persze önmagában egyáltalán nem kizáró ok, hogy valaki kultúremberré válhasson. Lázár és minisztertársai azonban nem tanulásra vagy művelődésre, hanem pénzszerzésre és hatalomkoncentrációra szánták az életüket.
