Az új hatalom ellen kell fellépni, és leginkább azért, mert ez egy rossz rendszer, ami megkérdőjelez olyan értékeket és igazságokat, amelyekről közmegegyezés volt. Orbán szerint ez a rendszer nem épít, hanem rombol, nem nemesít, hanem silányít. Elbizonytalanítja az embereket, hogy mit tehet és nem tehet a hatalom, de abban is, hogy mi számít magántulajdonnak és mi közvagyonnak.
„Elbizonytalanít, hogy mi az igaz, és mi a hamis. Ezért van Facebook-kormányzás” – folytatta Orbán, aki szerint a Tisza-szavazók többsége talán még most is gazdasági eufóriában van, és meg van arról győződve, hogy minden jobb lesz.
„Azt hiszik, hogy a valóságot látják, pedig egy moziban ülnek. Akik meg tudják, hogy moziban ülnek, azt hiszik, hogy dokumentumfilmet látnak, pedig ez egy fantasy” – mondta Orbán, aki újabb kommunistázás után kijelentette, hogy ebben a rendszerben senki nem érezheti biztonságban magát, különösen azok nem, akik nem a Tiszára szavaztak. Bosszúkormányzás folyik Orbán szerint, aki kijelentette azt is, hogy a Tisza jelszava az, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”.
Ez veszélyes. Veszélyes az emberi együttélésre, a gazdaságra és a békére. A vége mindig erőszak, és ma ez a politika irányítja Magyarországot
– jelentette ki.
