Élő Belföld

Magyar Péter gratulált Pócs Jánosnak a kamerás szemüvegéhez, szerinte Bóka Jánoshoz képest Gulyás Gergely maga volt a lendület – élőben a parlamentből

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülése. Kövesse velünk élőben az eseményeket!

Bujdosó Andrea: Polgár Judit a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt

A Tisza frakcióvezetője, Bujdosó Andrea elmondta, hogy se a nemzet egységét nem fejezte ki Sulyok Tamás, se nem őrködött a demokratikus államszervezet felett. Bujdosó szerint az ellenzéki képviselők úgy beszélnek, mintha az elmúlt 16 évben egy normális országban éltünk volna, holott nem egy polgári demokráciában váltottak kormányt április 12-én. Az Orbán-rendszer nem volt alkotmányos, európai, polgári demokrácia. A jogtiprással szemben egyszer sem szólalt fel a korábbi köztársasági elnök, csak ült egyedül a palotájában. Semmit sem lehetett hallani tőle a gyermekvédelemben történt botrányokról.

Bujdosó Andrea elmondta: Polgár Judit képes kifejezni a nemzet egységét, hazaszerető, tisztességes, empatikus, bátor, a szakmájában kiemelkedő és elhivatott személy. A Tisza-frakció egyhangú álláspontja, hogy ő a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt. 

A jelöléséről szóló végleges döntést a következő ülésen hozza meg a frakció.

Bóka János: A Fidesz nem vesz részt az új köztársasági elnök megválasztásában

Úgy tűnik, Polgár Judit bejelentése nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Most egy kétségbeesett mentőakciót látunk, ennek a sikerétől múlik, hogy Polgár Judit maradhat-e jelölt, vagy őt is eldobják majd a hatalom felé vezető úton

– kezdte a beszédét Bóka János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Az eredetileg SZDSZ-ből jövő volt európai ügyekért felelős miniszter Sulyok Tamás szavait idézte, amiben a volt államfő a Tisza nyílt hatalmi önkényéről beszélt.

Bóka szerint a Tisza megtiporta az alkotmányosságot, és személyes jogalkotással távolította el a köztársasági elnököt. Azt ígérte: a Fidesz-frakció a Parlamenten belül és kívül is minden eszközzel fellép majd, hogy a nyílt hatalmi önkény ellen tiltakozzon, ezért a héten több normakontroll-indítványt terveznek majd benyújtani az Országgyűlésnek.

Akárkit javasol a Tisza köztársasági elnöknek, az illegitim lesz, ugyanis a köztársasági elnököt jogellenesen mozdították el

– zárta gondolatait Bóka, aki elmondta: a Fidesz nem fog részt venni az új személy jelölésében, megválasztásában.

Rétvári Bence: Ön állva tapsolt Novák Katalinnak, most meg azt mondja, a köztársasági elnök ne jöjjön politikai pártból

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: Magyar Péter ott volt Novák Katalin beiktatásán, a harmadik sorban ült, és állva tapsolt a köztársasági elnöknek, aki a Fideszből érkezett,

most meg arról beszél, hogy ne a pártpolitikából jöjjön az új köztársasági elnök.

Rétvári szintén a széles körű társadalmi egyeztetést hiányolta Polgár Judit jelölése kapcsán. Rétvári szerint még a tiszásokat is eltiltották a véleménynyilvánítástól, amikor letiltották a hozzászólások lehetőségét a Tiszához kötődő chatcsoportokban. A KDNP frakcióvezetője úgy látja, a miniszterelnök a Parlamentben a kölcsönös tiszteletadással és magyar érdekkel szemben inkább a Fidesz–KDNP képviselőinek gyalázásával foglalkozik.

Toroczkai László: Polgár Judit az elmúlt 16 évben nem bizonyította, hogy alkalmas lenne az államfői pozícióra

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a köztársasági elnök kapcsán a valós társadalmi párbeszédet hiányolta. Azt mondta:

nem vettem észre azt a széles körű társadalmi egyeztetést, amit a köztársasági elnök kiválasztásával kapcsolatban elmondott.

A pártelnök szerint Magyar valós párbeszéd nélkül csak bejelentette, hogy Polgár Juditot kéri fel a pozícióra. Toroczkai szerint Magyarék a választók helyett el akarják dönteni azt is, ki indulhat a következő választáson.

A valóság az, hogy Ön egyedül akarja kiválasztani, kiből lehet képviselő, kiből lehet köztársasági elnök

– mondta a pártelnök, aki szerint Polgár Judit nem bizonyította azt, hogy alkalmas lenne az államfői pozícióra, mert az elmúlt 16 évben egyszer sem szólalt fel az Orbán-kormány visszaéléseivel szemben.

Magyar Péter: Nehéz feladata lesz a következő köztársasági elnöknek

Történelmi esélyt kaptunk a magyar választóktól, hogy megváltoztassuk, hogyan választjuk a jövőbeli köztársasági elnököt

– mondta magyar, aki utalt arra, hogy az új alkotmány elfogadásáig, de maximum öt évre választják a Sulyok Tamást követő államfőt. „Végre tiszta lappal indulunk, az új államfőnek nem kell politikusnak vagy jogásznak lennie” – tette hozzá a miniszterelnök.

Magyar Péter szerint Magyarországot hosszú éveken át politikusok és jogászok vezették, akik saját érdekük alapján túszul ejtették az államot. Az új köztársasági elnöknek olyan embernek kell lennie, aki képes őrködni Magyarország alkotmányos rendje felett. Olyan államfőre van szükség, aki szereti és ismeri a hazát.

Azt kérik a következő köztársasági elnöktől, hogy ezt a nehéz, de mégis felemelő feladatot egy átmeneti időre, az új alkotmány hatálybelépéséig vállalja el.

Magyar Péter: Esélyt kaptunk arra, hogy pártokon felül álló jelöltet találjunk

Magyar Péter arra kérte a kormánypárti és az ellenzéki tábort is, hogy a köztársasági elnök személyével kapcsolatban a magyar érdeket rendeljük alá pártpolitikai érdeknek. A miniszterelnök Göncz Árpád példájával élt, akinek a megválasztása annak az MDF–SZDSZ-paktumnak köszönhetően jöhetett létre, ami a rendszerváltás után megteremtette a kölcsönös kompromisszumot a versengő pártok között.

1990 óta most először esélyt kaptunk arra, hogy ismét pártokon felül álló jelöltet találjunk. Ez történelmi lehetőség, amit kár lenne elszalasztani.

Magyar Péter arra kérte a pártokat és a civileket is, mondják el, ki az, aki szerintük a magyar államot pártokon felül álló módon képviselni tudja. A miniszterelnök szerint fel sem fogjuk, milyen jó dolog a közéleti vita például a képviselői mandátumkorláttal vagy a köztársasági elnök személyével kapcsolatban.

Minden vita hatalmas érték

– mondta Magyar, aki szerint a magyar nép vívta ki azt a szabadságot, hogy újra ilyen dolgokról beszélhetünk, vitatkozhatunk.

Megvizsgálják Szijjártó BYD-hoz kapcsolódó döntéseit

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter BYD-hoz igazolásával kapcsolatban bejelentette: megvizsgálnak minden olyan döntést, amit a volt tárcavezető a BYD-gyár magyarországi beruházása kapcsán hozott. Mint ismert, az Orbán-kormány milliárdos adókedvezményt adott a kínai BYD-gyár szegedi beruházásának.

Magyar Péter: A vita célja az ország előbbre vitele 

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásában elmondta: történelem legnagyobb eredményei akkor születtek, amikor a magyarok megtalálták a közös nevezőt. Példának hozta a magyar reformkort, amikor a politikusok ugyan vitákat folytattak egymással, de az ország jövője mindig a szemük előtt lebegett.

Magyar szerint a rendszerváltás után széles nemzeti egyetértés vitte a magyarokat a NATO-ba és az Európai Unióba.

A nemzeti egység soha nem jelentette a viták eltűnését. A vita célja az ország előbbre vitele

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint ma ismét a nemzeti egység felé haladó pillanatban van a magyar politika.

Ez egy új kezdet lehetőségét teremti meg. Ennek első feltétele a működő, független és tisztességes állam. Olyan állami hatóságokra (ügyészség, Alkotmánybíróság és köztársasági elnök) van szükség, ami a polgárok jogait védik. A Tisza ezért építi újra a közméltóságok, így a köztársasági elnöki méltóság függetlenségét.

A második feltétel a gazdasági fejlődés, ami nem jelent egyet Magyarország erőforrásainak kizsákmányolásával. Erre tesz kísérletet a Tisza újonnan benyújtott adócsomagja, ami fellép a nagyvállalatok adókedvezménye ellen, és arra készteti a gyakran környezetszennyező nagyvállalatokat, hogy betartsák a környezetvédelmi előírásokat.

Kritikák Polgár Judittal szemben

Polgár Judit felkérése ugyan még hivatalos formában nem történt meg, az eset már most nagy port kavart a nyilvánosságban. Török Gábor politológus a Tisza eddigi legmegosztóbb döntésének nevezte a dolgot. Az elemző szerint vannak erős érvek Polgár Judit személye mellette, mégpedig leginkább az, hogy a politikán – és így a pártok világán – kívülről érkezik, nem valakinek az embere.

Török azonban hozzátette, hogy „ez az outsider jelleg” lehet akár a legnagyobb hátránya is: ma még nehezen képzelhető el, hogyan fog valaki, akinek semmilyen politikai előélete, ismert véleménye nincs, őrködni az államszervezet demokratikus működése felett, hogyan lesz majd érdemi ellensúly, fék, korlát.

Reagált a Fidesz is

A Fidesz személyében nem támadta Polgárt, hanem annak jövőbeli hitelességét kérdőjelezte meg azzal, hogy szerintük Sulyok Tamást a tiszás önkény pöckölte ki a pozíciójából. Véleményük szerint a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik jelenleg Magyarországon, ezért az új államfő megválasztása csak „porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás ” – vallják a Fideszben.

Orbán Balázs, a volt miniszterelnök politikai igazgatója úgy reagált:

Polgár Judit jelölésével nem az a baj, hogy ilyen vagy olyan háttere, tudása, végzettsége satöbbi van. Hanem, hogy közjogilag hibás lesz a megválasztása.

Olvasói sztorik