Az új Alkotmány megszületéséig és a négy évre megválasztandó köztársasági elnök megválasztásáig – ideiglenes államfőként jelölésének támogatójaként azért lenne néhány megjegyzésem
– írja Polgár Juditról Kepes András a Facebookon.
Juditot gyerekkorától ismerem és tisztelem. Harminc-negyven éve televíziós műsoraimban több interjút készítettem vele és a családjával, közel húsz éve könyvet is írtam róla Matt a férfiaknak címmel, amikor igazán közeli barátságba kerültünk egymással és a férjével, dr. Font Gusztávval. Azt gondolom, Judit tisztessége, okossága, határozottsága, szilárd jelleme, pártokon felül álló gondolkodása, a nemzetközi elismertsége, továbbá, hogy egyedülálló teljesítménye mellett megmaradt családanyának, embernek, alkalmassá teszik köztársasági elnöknek
– teszi hozzá, de kiegészíti egy pontosítással:
De még az ideiglenes államfőnek is, ha hiteles akar maradni, elsöprő társadalmi támogatottságra van szüksége, különösen, ha komolyan vesszük, hogy a döntések »ne füstös szivarszobákban«, hanem átláthatóan, közakarattal dőljenek el. Az elhamarkodott döntés Judit és a támogatói hitelét is rombolja. Megvártam volna, milyen nevek merülnek még fel, mert Judit mellett más kiváló személyeket is támogatni tudnék, ahogy szerintem ő maga is, miközben őt továbbra is tiszta szívvel ajánlom mindenki figyelmébe
– zárja a posztot.
Magyar Péter vasárnap jelentette be, hogy Polgár Juditot fogja felkérni köztársasági elnöknek.
